Posztszovjet idill a divatiparban: inspiráció vagy kulturális kisajátítás?
Az elmúlt években az „Új Kelet” kifejezéssel a nemzetközi mainstream magazinok oldalain gyakran találkozhattunk. A címszó alatt a poszt-szovjetnek nevezett grúz, ukrán, orosz tervezők munkái szerepeltek. Napjainkra az egész kelet-európai esztétika egy globális trend lett, nemcsak a művészmagazinok szűk olvasórétegének körében,
hanem például a fast fashion márkák termékein megjelenő cirill betűs feliratok és orosz jelképek formájában is.
Kinek új ez a Kelet?
A divatiparra jellemző kíváncsiság, az eredetiségre és az ismeretlenre való szüntelen éhség miatt a Nyugat felfedezi a számára addig ismeretlen Kelet-Európát, így ebből a szempontból hat újnak. A '90-es évek posztszovjet világa pedig bőven kínál inspirációt. A jelenség túlmutat az esztétikai inspiráción, ha alaposabban szemügyre vesszük, akkor a centrum és a periféria, a domináns Nyugat és Kelet viszonyában a kulturális dinamikák is feltárulnak.
Posztszovjet esztétika: klisé vagy egyediség?
A posztszovjet romantika legfontosabb szereplői a '90-es évek szubkultúráinak fiataljai, akik egy összeomlott politikai és társadalmi rendszer romjain próbálták megfogalmazni az identitásukat, elsősorban a divaton keresztül. A '90-es évek lakótelepjeire jellemző stílus - susogós melegítők, sportcipők - és más kelet-európai klisék, például a szocreál betonépületek és a hatalmas fekete bőrfotelek mind részei annak a posztszovjet fenoménnak, amely a közelmúltban vált felkapottá.
A 2010-es évek népszerű orosz tervezője, Gosha Rubchinskiy a vad posztszovjet ideát csak egy leegyszerűsített nyugati klisének találja, néhány kelet-európai designerrel - Demna Gvasalia, Yulia Yefimtchuk - mégis pont ezekre a sztereotípiákra
építi fel a kollekcióit. Tisztában van azzal, hogy ez remekül eladható a nyugati országokban, ahol pont erre az eredetiségre, a nyers vadságra vágynak, ami megfelel a térségről alkotott képnek. A Rubchinskiy által képviselt kívülálló, underground arcok ugyanis a furcsaságukban hordozzák a szépséget és a függetlenséget.
Az autentikus másik
A kelet-európai motívumokból álló, romantikusra szerkesztett álomkép valóban nagyon eredetinek tűnik a nyugati médiában, de ez valójában egy többrétegű mítosz. Vizualitásának fontos része a divat és a klubkultúra összekapcsolódása, ahol az öltözék és a az elhagyott gyárépületekben tartott illegális rave partik résztvevői egymást inspirálják. A jelenségről olyan jelentős médiumok tudósítottak, mint például az i-D magazin, ahol a fegyveres belső konfliktusoktól terhelt Ukrajnában élő fiatalok utcai öltözködéséről és a káoszban fogant izgalmas kreativitásról olvashattunk. Az ábrázolásmódban érződik a veszély, a felfedezés izgalma és az a fajta törvénykerülő viselkedés, ami a nyugati fiatalok számára nem igazán elérhető.
A Vasfüggöny keleti oldala bizonyos értelemben még mindig másnak számít a nyugati perspektívából: az elmúlt évek politikai eseményei Ukrajnában, és a térség más országaiban virágzó autoritás távolról izgalmasnak, igazinak tűnik. A Nyugat természetesen jól látja, ebben a térségben a dolgoknak van tétje, és annak is megvan a maga bája, ha az ember egy elhagyott, lepusztult épületben, valamilyen illegális bulin tombolja végig a hétvégét.
Az „Új Kelet” nosztalgia, a furcsa és ízléstelen esztétizálása Nyugaton megtehető anélkül, hogy az illető a kommunista rendszer híveként legyen megbélyegezve. Még az sem jelent gondot, ha éppen a kommunista hatalom jelképeit ölti magára. Azzal, hogy ezeket a szimbólumokat kiemelik az eredeti kontextusukból, árucikké válnak és elveszítik az eredeti jelentésüket, a nyugati narratívába simulnak bele. Ez a narratíva pedig homogenizál és leegyszerűsít, ami megnehezíti a keleti-európai fiatalok számára, hogy önállóan alakítsák ki az identitásukat, stílusukat.
Kulturális kisajátítás?
A nyugati popkultúrában befutott divattrendek alakítói sokszor más kultúrából inspirálódnak és a szimbólumait, elemeit értelmezik újra. Azonban előfordul, hogy túlzásba esnek, nem őrzik meg a tiszteletet a kultúra iránt. Így az inspirálódás könnyen egy olyan jelenséggé változhat, amit kulturális kisajátításként lehet leírni. Ez egy sokat vitatott és nem minden esetben egyértelmű fogalom. Azt jelenti, amikor egy domináns kultúra kiemel különböző stíluselemeket, szimbólumokat egy marginalizált, kevesebb hatalommal rendelkező kultúrából és azt a saját javára használja fel. Megfosztja az eredeti jelentésétől, amely a társalmára nézve sértő lehet. Remek példa erre, amikor az indiánok tollas fejdíszét kiegészítőként használják fel. Emiatt - és sok más hasonló eset miatt - már több brandnek is kemény kritikákkal kellett szembenéznie.
Tehát miközben a nyugati kultúra beemel és trendivé tesz bizonyos stílusokat, divattrendeket, megmarad a távolságtartás a tőlük különböző „másiktól”. Egy berlini fiatal, posztszovjet stílust imitáló vintage szerelésben például sosem fog ugyanolyan hatást kelteni, mint egy kelet-európai egyén. Habár, a stílus hasonló, egy nyugati fiatal nem az önkifejezés eszközeként ölti magára a kinyúlt, túlméretezett pólót, hanem a a cool-faktor miatt. A kiüresedett jelképek és ruhadarabok viselete együtt jár attól a szubkultúrától való távolságtartással, amelyből az egész posztszovjet stílus ered. A másodkézből származó bő pulcsik, túlméretezett ballonkabátok eredetileg a keleti piacokat elöntő nyugati divattermékek magas áraival szemben kínáltak/kínálnak megfizethető alternatívát a posztszovjet térség fiataljainak, még az ezredforduló előtt. Ma már egy egész szektor épül rájuk.
Szerző: G. Bonifert Rita
Forrás: Post Pravda Magazine, The Calvert Journal
Nyitókép forrása: Balenciaga (SS18 Menswear Campaign)
