Sosem unatkozunk – Portré: Claire Barrow
Claire Barrow (1990) interdiszciplináris művész, divattervező, akinek legfőbb célja, hogy önéletrajzi és társadalmi ihletésű narratíváit újabb és újabb eszközökkel fejezze ki. A festészet, a szobrászat, a divat és a performanszművészet határvonalain mozog, sokszor egyesíti azokat és megtestesíti mindazt, ami folytonosan mozgásban tartja a kultúrát.
Barrow Yarms-ban nőtt fel, 18 évesen költözött Londonba, ahol a University of Westminster-en tanult divattervezést. Tinédzser éveiben meghatározó élményt jelentettek az angol kisváros nyújtotta szórakozási lehetőségek, a kirekesztettség érzése, majd a beilleszkedés vágyát felváltó egyediség megtalálása. Eleinte édesanyja nyolcvanas évekbeli ruhái és azok átalakítása jelentette számára a különbözés manifesztációját; később másoknak is elkezdett egyedi darabokat készíteni. 14 éves volt, amikor Londonban részt vett egy modellversenyen, és ugyanekkor csöppent bele a punk szubkultúra világába is. A zenén és az újdonsült közegen keresztül lázadóbbá és magabiztosabbá vált, a koncertélményeket pedig az adományboltban vett, majd rekonstruált ruhák viselése tette teljessé. Különböző karakterek bőrébe bújt, mígnem megállapodott azoknál, amelyeket igazán komfortosnak érzett. Kísérleteivel kreatív energiái öltöttek testet, az egyetemen töltött évek pedig szakmai tudást, új környezetet és eszközkészletet jelentettek számára – így indult el a mára sikeressé vált brandje.
Politikai érdeklődésének kezdete is a punk szcéna megismeréséhez kapcsolódik és az alkotási folyamat szerves része az a társadalmi kontextus, amelyben projektjei megvalósulnak. Reflektált, miközben álmodozó: a valóság és az attól való elszakadás egyaránt áthatja a munkáit, a mítoszok kellős közepe foglalkoztatja, amihez nehéz hozzáférni.
Mediális sokszínűsége nem csupán tervezőként predesztinálta sikerre, hanem az attól egészen eltérő szabály- és keretrendszerrel működő kortárs képzőművészeti közegben is egyre szívesebben mozog. Kézzel festett ruhái – amelyek már csaknem 10 éve felkeltették a British Vogue és az i-D szerkesztőinek figyelmét – nem a hagyományos szezonoknak megfelelően kerülnek bemutatásra. Így juttatja érvényre fogyasztói társadalmat kritizáló hozzáállását és saját művészi szabadságát. Illusztrációi, amelyek a tervezési folyamat alapjául szolgálnak, végső soron mégsem a ruhákkal nyernek értelmet, saját életük van. Olyan autonóm alkotások, amelyek bármilyen formában másodlagos értelmet nyerhetnek.
Az öltözködés sajátossága, hogy egy-egy tervezői darabot először a kollekció többi darabjával, eredeti kontextusában, de gondosan generált aurában (a modellek külseje, haja, sminkje, a bemutatót kísérő hang- és vizuális hatások) látunk. Majd – szerencsés esetben – a saját ruhatárunkban, egészen más darabokkal kombinálva. Az elrejtőzés aktusa társul hozzá, praktikus és esztétikus. Ezzel szemben a képzőművészet esetében az interakció az alkotással nem szükségszerű, csupán opcionális. Egyetlen műnek szenteljük a figyelmünket, amelynek rögzített kontextusa van: a kiállítás maga az interpretációs eszköz – festményt és szobrot pedig igazán kevesen látnak viszont a saját nappalijukban.
Barrow professzionalizmussal társuló lázadásának eredménye, hogy az inspiráció forrásától függetlenül szüntelenül arra törekszik, hogy új értéket teremtsen. Nem kifejezetten a futurisztikusat és az idegent keresi, hanem a nosztalgia mázától megszabadított, nyers újdonságot. Szabadulni szeretne a hatvanas-nyolcvanas évek referenciaértékétől is, miközben nem vádolhatjuk történetietlenséggel, hiszen a jelenben munkáló hatalmi és politikai hatások erőterében dolgozik. És ezzel ő maga is tisztában van.
A szubkulturális elemek nem univerzális formában jelennek meg munkáiban, sokkal inkább személyes történetének fragmentumai, amelyek új életre kelnek. A hetvenes években ellenkultúraként számontartott csoportok és ideológiák mára kiüresedtek, a tömegkultúra szintjére emelték őket a különböző politikai- és művészcsoportok, amelyek saját céljaikra sajátították ki őket. Barrow munkáiban tehát nem ezek köszönnek vissza, hanem a határtalan kreativitás, a még nem látott bemutatása.
Az illusztrációi – legyenek akár ruhákon, vásznon vagy más hordozón – karikatúra-szerű, a popkultúrába tökéletesen illeszkedő szín- és formavilágú képek, amelyek egy neo-primitív világot teremtenek, amely egyszerre hívogató és kísérteties. Gyakran uncanny karaktereket, mitológiai lényeket, biblikus alakokat és klasszikus művészettörténeti referenciákat helyez huszonegyedik századi környezetbe. Így teremti meg azt a mágikus világot, amelynek mi is szívesen a részeseivé válunk. Noha olyan műveket készít, amelyekben a keresztény ikonográfia kódjait használja, a vallásnál sokkal hangsúlyosabban társadalmi tényezők ihletik munkái nagy részét, miközben mindvégig játékosság, sőt cukiság árad belőlük. Kiforgatja a kommerszet, mégis tökéletesen együttműködik vele.
A nosztalgiával szemben működő ellenerő, a semmiből újat teremtés vágya Barrow szerint ma a trap zenében érhető tetten, amelyben az egyén szerepe mindenek felett áll. Az újdonság melletti elköteleződésének eredménye például Bladee-del való együttműködése, amelyből az előadó 333 című lemezének borítója is született. Barrow művészet szemlélete jól megragadható abban, hogy a vizuális kifejezés maximalizálására törekszik. Ez gyakran váratlan társulásokat eredményez: 2018-ban Brooke Candy rapperrel közösen keltették életre az előadó I Love You című avantgárd pornófilmjét, amelynek Barrow volt az egyik producere és a projekt művészeti vezetője, Sega Bodega pedig a hangzásvilág megalkotója. A film a diverzitás és szexuális szabadság jegyében készült, az individuum szerepének kísérleti és radikális vizsgálatát hirdeti. Barrow munkáiban az alkalmazott- és képzőművészeten túl is fontos szerepet kap a performativitás, fashion videóiban, installációiban is hangsúlyos a fizikai jelenléttel kiegészülő vizuális narratíva.
Claire Barrow brandje egyrészt egy tudatosan felépített és szakmailag kifogástalan vízió, másrészt kreatív kísérletek sorozata. A huszonegyedik századi (sikeres) művész archetípusa, aki sosem unatkozik, kihívásokat keres és miután elsajátította szakmája szabályrendszerét, sajátot teremt a konformizálódás helyett. Az individualizmusa nem válik önzőséggé, és minket is arra ösztönöz, hogy vállaljuk az ösztönös és a konstruált harmonikus együttesét, saját egyediségünket.
szerző: Laczai Veve
Kiemelt kép: XTreme Sport: Claire Barrow (fotó: Hannah Diamond)
