A body positivity korszaka leáldozott?
Manapság már a csapból is az folyik, milyen fontos az önelfogadás, és mi erőn felől azon dolgozunk, hogy ennek megfeleljünk. Lehetséges, hogy ennek tudható be a strandokon exponenciálisan megnövekedett tangás fenekek száma – így szeretnénk bizonyítani, saját magunkkal és másokkal is elhitetni, tökéletesen elégedettek vagyunk a testünkkel. Vagy mégsem? Vajon létezik rajtam kívül más is, akiből nem tudott kiváltani őszinte önelfogadást ez a hullám, bármennyit mutatkozzon Ashley Graham ruhában, anélkül, szülés előtt vagy épp után? Nem beszélve azokról a brandekről, akik meglovagolják az éppen aktuális, trendi mozgalmat és – nyilván kiváló marketing érzékkel – csapnak le a lehetőségre. Vagyis inkább a hétköznapinak mondott nőre, így próbálnak a látóterükbe kerülni.
Apropó, ha már brandek, akkor a legutóbb, mondhatni sereghajtóként fejet hajtó Victoria’s Secret számolt le a férfiak szexuális vágyait kielégítő modellekkel, kampányokkal és koncepciókkal. Azóta egy teljesen szürreális fordulat vette kezdetét, de legalább elmondhatjuk, végre a nők igényeit helyezik előtérbe. Szóval a hype, a #nofilter és #fogaddelönmagad áradata tényleg elég ahhoz, hogy valóban megkezdődjön az önelfogadás folyamata? Elindíthat bennünk egy pozitív folyamatot a több évtizede belénk kódolt sztereotípiákkal szemben? Ha ezekre a kérdésre a válaszunk nem egy határozott igen, akkor lehet, hogy szemléletet és mozgalmat kellene váltanunk.
A Dazed magazin már tavaly januárban arról írt, hogy célszerűbb lenne a body neutrality irányába elmozdulnunk, amely sokkal szélesebb körben hirdeti a testünk elfogadását. Hiszen általánosságban elmondhatjuk, a testpozitivitás a nagyobb testeket és – mondjuk ki – a kövérséget hivatott elfogadtatni a társadalommal. Valamint célja, hogy ünnepelje a marginális testeket és egy biztonságosabb teret nyújtson a tapasztalatok és érzések megosztásához.
A testpozitivitás kulcsfontosságú üzenete az önelfogadás, illetve az erre való ösztönzés. Viszont a mozgalom pár év leforgása alatt árucikké vált, szinte teljesen átformálták. Így egyre inkább háttérbe szorultak azok a nők, akiknek a védelme érdekében létrehozták a 2010-es évek elején. A body positivity teljesen más irányt vett: kezdett elfogadottabbá válni, hogy plus size méretekkel rendelkezünk, de eközben egyre több, kisebb méretet képviselő nő életébe hozott szorongást. Sokaknak magyarázkodniuk kellett a génjeik miatt, mindenféle rokoni szálakra hivatkoztak, hogy miért is engedhetik meg maguknak a vékonyabb vonalakat. És nagyjából innen datálódik a body positivity mozgalom hanyatlása is. Valamint ekkor kezdett el a body neutrality megmozdulás – amely felismeri, hogy rendben van, ha valaki nem mindig elégedett a külsejével. Így leveszi rólunk azt a nyomást, hogy mindig tökéletesnek kell mutatkoznunk. A body neutrality mozgalomnak reálisabb nézetei vannak, hiszen nehéz elképzelni, hogy mindig pozitívan tekintsünk a saját testünkkel való kapcsolatunkra.
Tehát az egyenlőségre és elfogadásra törekszik, amely mindenféle testalakot és méretet érint. Egyik célja, hogy felelősségre vonja társadalmunkat, különösen a médiát, hogyan mutatja be, milyennek láttatja az emberi testet. Hiszen a plasztikai beavatkozások, az extrém edzéstervek és szélsőséges diéták a skinny jeans évtizedében teljesen normálissá váltak. Ebben az úgynevezett skinny kultúrában a plus size mérettel rendelkezőket általában megalázták és megfélemlítették „túlsúlyos” mivoltuk miatt. Nagyjából a 2010-es évek közepéig kellett várni, hogy többen is felemeljék a hangjukat az összes testtípus normalizálása mellett, mérettől és súlytól függetlenül.
Viszont ez mára egy nem túl elegáns fordulatot vett és márkák tucatjai élnek a lehetőséggel, használják fel kampányaik során a testek és bőrszínek sokszínűségét. A body positivity egy marketinges eszköz lett, hiszen a #allbodiesarebeautiful és a #loveyourbody hashtagekkel ellátott kampányok nagyobb sajtóvisszhangot kaphattak és a fogyasztók szemében is szimpatikusabbá váltak. Ezek mögött viszont gyakran nem áll valódi érték, csak alkalomszerűen tűnik fel a jelenség, beépül egy-egy kampány vagy szezon erejéig. Hasonlóan a Pride-hónaphoz, amikor néhány hétre mindenki egy kicsit szivárványba öltözik, külön promóciót indít, egyébként pedig magasról tesz az LMBTQ-közösségre.
Azt gondolom, csak akkor fog a helyére billenni ez az egész, ha nem szenzációhajhász módon tüntetjük fel. Nem likevadászatból fog állni egy #loveyourbody hashtag, hanem valódi elfogadás jelenik meg mögötte. Illetve a hangsúly áthelyeződik egy fontos dologra: hálával tartozunk a testünknek azért, amire képesek vagyunk általa ahelyett, hogy ennyire a külsőségeken rugóznánk.
Szerző: Jakab Tímea Diána
Kiemelt kép: Anna Shvets/Pexels
Forrás: Dazed
