A „phygital” korszak legnagyobb kérdése: digitális vs. offline divatbemutatók
Nem kell nagyon taglalnom, mekkorát fordult velünk a világ. Nem, most nem a világjárványra gondolok. Csak úgy általánosságban a modern világra. Emlékszem, több mint tíz év telt el azóta, hogy a front row elkezdett átalakulni. Mindenki erről cikkezett. Akadtak, akik felháborodva fogadták a hírt és ha jól emlékszem, kezdetben csak egy egészen kis réteg örült a változásnak. Ez volt az az időszak, amikor a nagy úttörő bloggerek - Susiebubble és Bryanboy - a legnagyobb divatházak bemutatóin találták magukat, ahová természetesen nem állójegyes meghívóval érkeztek. Nyugodtan kijelenthetjük, velük indult a bemutatók közösségibbé alakulása, hiszen ők ragadták elsőként a kezükbe a telefonjukat és mindenről tudósították a követőiket. És sajnos ennek lett az a kifutása, hogy az utóbbi években telefonerdő lepi el a bemutatók nézőterét. Szerkesztőként vagy buyerként pedig szerencsés volt az ember, ha a divathetek feszített menetrendje alatt akadt 30 perc egy ebédre vagy egy kis szünetre. E-mailek csekkolása és a szerkesztőség felhívása az autóból vagy a taxiból, amíg egyik helyszínről igyekeztek át a másikra - így nézett ki a szakmabeliek átlagos napja. És gyakorlatilag mindenki panaszkodott, hogy ez túl sok. Akkor egy olyan jövőről álmodoztunk, ahol ez megváltozhat. Igaz, nem éppen így képzeltük el, de amit reméltünk, megérkezett. Így ahelyett, hogy a bemutatók között rohangálnánk és furakodnánk a bámészkodók tömege közepén, felnyitjuk a laptopunkat és lehuppanunk a kanapéra, hogy megnézzük az új kollekciókat akkor, amikor akarjuk. A podcasteknek és videóknak köszönhetően többet tanulhatunk a designerek kreatív munkájának folyamatairól, mint ezelőtt a backstage beszélgetések alatt.
Az élő show-k abszolút sajátja, hogy bárhol tartják meg őket - legyen az egy galéria vagy akár egy óriási csarnok - a legtöbb érzékünkre hatást gyakorol. Így sokkal inkább megjegyezhetjük, mit láttunk, hallottunk és éreztünk közben. Természetesen ezelőtt is rengeteg lelkes divatrajongó nézett online bemutatókat, szóval ez nem nevezhető újdonságnak. A brand életében mindig is fontos volt, hogy legyenek különböző digitális platformok, ahol kommunikálhatnak a vásárlóközönségükkel. De úgy gondolom, emiatt egyre több ember vágyik majd a fizikai intimitásra. Pontosan úgy, mint ahogy a karantén után is hatványozottan igény volt erre. Elképzelhető, ha egy divatház csak digitálisan rendez bemutatót vagy online showroomban prezentál a buyereknek, akkor nem fog túl sokáig fennmaradni. Érezhetően szükség van a fizikai kontaktra. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy most mindenki egy kicsit túlélő üzemmódba kapcsolt és csiszolgatja, hogy kik is valójában és mit is akarnak csinálni. Mindenkinél érezhető, hogy megnyomták a reboot gombot. Egy kicsit megrázták magukat, mérlegelik az új lehetőségeket és azt, hogy mivel, illetve hogyan kívánnak dolgozni a jövőben.
A digitális média a divat egyik legfontosabb közvetítőjévé vált. A legtöbb szerkesztő arról számol be, hogy a videóhívások normalizálásával a tervezőkkel folytatott tipikus, maximum 10 perces backstage interjúk helyett akár 30 perces mélyinterjúkká is bővülhet egy-egy beszélgetés. Ami időigényes ugyan, de igazán csodálatos végeredmény születhet belőle.
Ilyen volt például az az eszmecsere, amelyet Demna Gvasaliaval e-mailen keresztül folytattak le. Gvasalia arról írt, hogy a Balenciaga filmjét Párizs utcáin rögzítették, bemutatva az arra sétáló gyalogosokat, akiket a munkájában mindig is ünnepelt. Majd a street style jelenségére terelődött a szó, ahol a grút designer kifejtette nemtetszését. Gvasalia szerint az elmúlt 10 évben kaotikus jelenetek játszódtak a show-k helyszínei előtt, legtöbbször a valóságtól eléggé elrugaszkodott szettekkel. „Az általam megfigyelt utcai stílus - kifejezetten a divatesemények helyszíne körül - szerintem nagy valószínűséggel a legérdektelenebb, legvulgárisabb utcai stílust reprezentálják." – mondta Gvasalia. „Sokkal jobban érdekel a nagymama a buszmegállóban, aki egy régi kopott, bézs kabátot visel, apró gombokkal és övvel, mint valaki, aki bakancsot visel a fején." Lássuk be, van igazság a szavaiban. Néha tényleg döbbenet kerített minket a hatalmába, amikor a bemutatók előtti tér jóformán egy második bemutató helyszínéül szolgált. Talán kicsit jobb is, ha az elmúlt évek street style káosza a múlté lesz. Arról nem is beszélve, hogy ez a vendégek bejutását is megkönnyítené.
Az új körülmények rengeteg kreatív ötletet is szültek. Natacha Ramsay-Levi, Nicholas Ghesquière és Julien Dossena - olyan barátok, akik gyakran ellátogatnak egymás bemutatóira is - arról beszélgettek, miként szervezzenek új, digitális megvilágításban online eseményeket. A Chloé-nál Ramsay-Levi bevette a Palais de Tokyo monumentális udvarát és az utcára terelte a modelljeit. Közvetlenül az épület körül sétáltak, mindennapi gyalogosokként viselkedtek, végül pedig a kifutó felé vették az irányt. Így gyönyörűen ötvözték a digitális élményt a fizikai tapasztalattal. „Az ötletünk az volt, hogy saját életünk közelségében vegyük fel őket." – mondta Ramsay-Levi. „Most sokkal figyelmesebb, spontánabb és meghittebb dolgokat kell megvalósítanunk. Valamint időt szánni arra, hogy természetesebben mozogjon és cselekedjen a modell, ahelyett, hogy csak kiküldjük a kifutóra.”
Paco Rabanne például fotósokkal árasztotta el az Espace Commines körüli utcákat, hogy meg tudják ragadni az arra sétálók tekintetét. „Az utcai valóságra akartam alapozni" - mondta a kulisszák mögött. „A lezárás során mindannyian otthon ragadtunk, nem tudtunk kimenni. Nagyon hiányzott ez mindenkinek. Felépítettem azt a fantáziát, amit régóta hiányoltam.”
De Olivier Rousteing közösségért tett gesztusa is megmelengette a szívünket. Az első sorokba képernyőket helyezett el, amelyeken különböző hírességek, szerkesztők és divatkritikusok képét jelenítette meg. „Nagyon nehéz számomra fizikai jelenlét nélkül. Egy tervezőnek nehéz közönség nélkül alkotnia.” - mondta a backstage-ben. „Az összes ember, akit ezeken a képernyőkön látsz, mindig mellettem álltak. Tervezőként a divatkritika nagyon fontos számomra. Csak így tudok növekedni és újabb kihívásokkal szembenézni.” - nyilatkozta a brit Elle-nek.
A meglehetősen hagyományos felállásban lezajlott Dior show nem a divatbemutató jelenséget sugározta. Maria Grazia Chiuri egy képet adott arról, hogy a lezárások hogyan változtatták meg öltözködésünket. „Nagyon régóta az volt jellemző a divatban, hogy a ruháknak a viselőt kell reprenzentálnia mások előtt. Ebben a pillanatban azt hiszem, már inkább az önmagunkkal való személyes kapcsolatról szól.” - mondta a divatház kreatív igazgatója. „Vigyázni akarunk magunkra. Én ezt érzem, ezért hiszem, hogy másoknak is hasonló gondolataik lehetnek.”
A legutóbbi párizsi divathéten a részvételi lehetőségek továbbgondolása volt a legnagyobb téma. És mindenki arra törekedett, hogy valamilyen módon személyessé és emberközelibbé tegye a bemutatóját. Egyértelműen megmutatkozott az emberi mivoltunk egyik alapvető tulajdonsága, hogy társas lények vagyunk és igényeljük a fizikai kontaktusokat. Jól látszik, hogy az összes tervező ezt próbálta meg ebben a furcsa és nehéz helyzetben is létrehozni akkor is, amikor digitálisan kellett fizikai érzetet kelteniük. Ezért kapták a mostani bemutatók a „phygital” nevet. Viszont én abban bízom, hogy amikor helyreáll a rend és visszatérnek a normális kerékvágásba a runway show-k, akkor a digitális bemutatók során szerzett tapasztalatok nem vesznek kárba. Illetve azt is remélem, hogy minden kicsit lassúbbá válik. Hiszen ez az időszak rámutatott olyan értékekre is, amelyeket meg kell tartani és erősíteni ahhoz, hogy ne térjenek vissza az elmúlt tíz év teljesítményhajszoló beidegződései.
Szerző: Jakab Tímea Diána
kiemelt kép forrása: Jacquemus
