Heavenly Bodies – A katolikus képzelet teremtő ereje
A Metropolitan Művészeti Múzeumhoz tartozó Divat Intézet 2018-ban Mennyei testek: a divat és a katolikus képzelet címmel rendezett kiállítást, amely a múzeum ötödik sugárúti épületében és – stílusosan – a The Cloisters-ben valósult meg. Az Anna Wintour Costume Centerben olyan öltözékeket is bemutattak, amelyeket korábban pápák és püspökök viseltek: a ruhákat a Sixtus-kápolnából szállították New Yorkba. Ezek közül sok még sosem járt a Vatikán falain kívül, még a kiállítás előképének tekinthető 1983-as blockbusteren sem, amely a The Vatican Collections: The Papacy and Art címet viselte és a pápai gyűjtemények műtárgyait mutatta be.
A kiállítási display célja az volt, hogy bemutassa a vallás és a liturgikus öltözékek divatra gyakorolt, szűnni nem látszó hatását, többek között Cristóbal Balenciaga, Donatella Versace, Coco Chanel és John Galliano által tervezett darabokkal. Azzal, hogy a divatot a szakrális művészet kontextusába helyezik, a kurátor, Andrew Bolton szerint a kereszténység anyagiságának katolikus képzeletére gyakorolt hatása válik láthatóvá. A profán és szent, divat és hit metszéspontjainak kutatása teoretikusan és a tervezői darabok tekintetében is különleges eredményekkel járt: a vallás (feltételezett) megfoghatatlanságának és a divat materialisztikusságának vizsgálatakor látszólagos ellentmondásaik új összefüggések képében tűntek fel, amelyben csaknem fel is oldódtak.
Andrew M. Greely amerikai szociológus, újságíró és pap A katolikus képzelet című könyvében rávilágít arra, hogy a katolicizmus varázslatos, szobrokkal, ólomüveggel, rózsafüzérekkel, gyertyákkal és ikonokkal teli világának tárgyai egy mélyebb értelemet hordozó vallási érzékenységre utalnak. Ezzel arra ösztönzik a híveket, hogy észrevegyék a teremtés szakrális mivoltát. Az egyházi öltözékek a praktikus szempontokon túl tehát nem csupán az egyházi hierarchia reprezentációs eszközei, hanem iparművészeti alkotásokként is értelmezhetők.
A kiállításon bemutatott tervezők ruháinak egy része parafrazálja a klérus tagjainak öltözetét, amíg mások csak szimbólumkészletéből merítenek. Az azonban közös bennük, hogy történetmesélésen - legfőképpen metaforákon - alapuló vizuális kinyilatkoztatások, amelyeket Greely a katolikus képzelet legfőbb jellemzőjeként ír le. A kiállítás maga is él ezzel a narratívával: a 20-21.századi darabok és a vallási tárgyak egymás mellé helyezésével egy-egy történet rajzolódik ki közöttük, és ahogy a látogató a különböző helyszínek között mozog, maga is zarándoklatot tesz.
A bizánci és középkori galériában Dolce & Gabbana és Versace ruhák kerültek kiállításra, amelyek fő inspirációforrása a bizánci építészet és ornamentika volt. A mozaikok hatása a ruhák anyagán a legszembetűnőbb, a metálos fényű, finom anyagú oroton a fényűző és komplex díszítést imitálja.
Madonna-ábrázolások számtalan formában léteznek és koronként, médiumonként más-más szempontok alapján jöttek létre. Általánosan azonban a szűz, az anya, a mennyek királynője típusok váltak elterjedtté. A képzőművészeti előképek bősége a divattervezők számára is kimeríthetetlen inspirációs forrást jelent, a huszadik századtól kezdve pedig a popkulturális alkotások kedvelt témájává vált. A kiállítás ezen részén a Madonna a Gyermekkel témára készült ruha-variánsok láthatók, például Yves Saint Laurent és Riccardo Tisci öltözékei is itt kaptak helyet.
A középkori szoborcsarnok longitudinális térformája lehetővé tette, hogy a római katolikus templomok elrendezésének megfelelően mutassák be az itt látható ruhákat. Vagyis olyan egyházi divatbemutatót hozzanak létre, amely reflektál a liturgikus mise felépítésére és jellegére. Az elrendezés Federico Fellini Róma című filmjének divatbemutató jelenetéből merít, a hagyományos kifutók és a liturgikus felvonulás hasonlóságaival játszik. Mindkettő a performativitásról szól, az itt látható ruhák elrendezése leképezi az egyházi hierarchiát, szereplői a viseletük alapján – az értő szemek számára – könnyen azonosíthatók. A kiállításon az egyház tagjainak világi viseletei is bemutatásra kerültek, mint a jelentéssel bíró színek és szabásminták archetípusai, illetve az angyali hierarchia is, amelyhez a tervezők fantáziája biztosított öltözeteket.
A keresztény ikonográfia és a katolikus egyház szimbólumkészletének divatiparra gyakorolt inspiráló hatása egyrészt annak tulajdonítható, hogy a nyugati divatházak számára kézenfekvő és kényelmes referenciát jelentenek a zsidó-keresztény kultúra vizuális motívumai. A szín- és anyaghasználattól egészen a konkrét művészettörténeti előképekig. Az egyház kedvelt reprezentációs eszközei – mint az arany – a pompa egyetemes szimbólumaiként a haute couture világába is tökéletesen illeszkednek. A biblikus nőalakok és ruházatuk, történetiségükkel együtt a divatipar és a popkultúra szerves részeivé váltak.
Azonban nemcsak a katolikus képzelet vizuális hatása trendképző, hanem a sokszor sötét és kísérteties bibliai történetek, illetve apokrif iratok szereplői is. Ilyen például a feminista szimbólummá vált Lilith, vagy Mária Magdolna, akik Éva és Mária típusa helyett alternatív női előképként szolgálnak – így a kiállítási anyagból is hiányoztak.
A Mennyei testek, amelyet kevesebb, mint fél év alatt több, mint 1.6 millió ember nézett meg, a Met történetének legnagyobb látogatószámú kiállításává vált, megelőzve az 1978-as Tutanhamon kincsei tárlatot. Óriási sikeréhez valószínűleg hozzájárult a kiállítást megelőző Met-gála is, amelyet Európában is óriási médiafigyelem övez. A Heavenly Bodies megalapozta a katolicizmusból ihletet merítő divat és a középkori művészet párbeszédének koncepcióját.
Szerző: Laczai Veve
Kiemelt kép: Heavenly Bodies kiállítás, Shutterstock
