„Teljes árat fizetünk, miközben nem kapunk meg mindent” - online oktatás 3 divattervező hallgató szemével
Ebben a soha véget nem érő - legalábbis annak tűnő - helyzetben rengeteget gondoltam a művészeti képzések hallgatóira. Egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy egy ilyen gyakorlatorientált szak az online térben hogyan működhet sikeresen. Kíváncsiságom nem csillapodott, ezért megkértem három fiatalt, hogy meséljenek személyes tapasztalataikról. Sibitka Anna, a Mod’Art Művészeti és Divatiskola frissen végzett hallgatója, Törő Zsófi a Central Saint Martins elsőévese és Kapus Dóri a Glasgow School of Art másodéves hallgatója avatott be abba, hogyan élik meg ezt a nem mindennapi szituációt. A beszélgetésekből az is kiderült, az iskolájuk milyen változásokkal készült, mennyire alkalmazkodott és úgy általánosságban, hogyan kezelte ezt a váratlan helyzetet. Természetesen a tavaszi intézkedések mindenhol nagyobb zűrzavart okoztak, de ősszel a legtöbb intézmény már kész megoldásokkal várta a hallgatóit.
Mint a legtöbb felsőoktatási intézményben, úgy a művészeti iskolákban is először részlegesen, majd teljesen az online térbe költöztették a tanórákat. A Mod’Art hallgatói a Messengeren tarthatták a kapcsolatot az iskolával, illetve bármikor visszanézhették az internetre feltöltött anyagokat. Az órákat legtöbbször egyesével, konzultáció jelleggel tartották meg. A Glasgow School of Art inkább a Zoom mellett tette le a voksát, és Dóri azt is elmondta, hogy a legtöbb feladatot online kellett leadnia. „Mindent le kellett fotóznunk, majd beszkennelnünk és digitális kollázsokat készítenünk. A gyakorlati órákat, például a szabás-varrást a tanárok előre rögzítették és mielőtt közzétették a videót, elmondták, mit kell csinálnunk. Ezután megnéztük a digitális anyagot, majd egy újabb megbeszélést tartottunk. Elsőre talán bonyolultan hangzik, de nekem bevált.” Dóri elmondása szerint ezek az anyagok leginkább egy tutorial videóra hasonlítottak, és kifejezetten élvezhetővé tették a tanulást. Nagy előnyük volt, hogy meg lehetett állítani a felvételt, így ha valamit nem értett vagy lemaradt, újra és újra megnézhette a folyamatot. Egyetlen projektet kivéve az ő iskolájában az órarenden és az órák számán sem módosítottak és a tanárok is mindent megtettek, hogy segítsék a tanulókat. „Nincs okom panaszra, hiszen az EU állampolgárok számára ingyenes az oktatás. Azonban sokan 8000 fontos tandíjat fizetnek, és nekik szörnyen bosszantó lehet, hogy ekkora összegért ezt kapják.”
Az elsőéves Zsófi csak 2020 őszén csöppent bele a pandémia okozta helyzetbe. Iskolája ekkor már egyszerűen elérhetővé tette az online órákat, átalakították az órarendet, csökkentették az óraszámokat és a projekteket is a digitális térbe tervezték. Ráadásul szeptemberben még személyesen is bejárhattak a stúdióba. „Az első projekt a White Project nevet viselte és szerencsések voltunk, mert ekkor még heti 3 napot az iskolában tölthettünk.”
„Végül karácsony előtt minden átállt az online oktatásra és maximum két napot tölthettünk az iskolában, cserébe viszont megemelték az óraszámokat. Amikor személyesen bementem, akkor varrtam, otthon inkább a sketchbookon dolgoztam. Mivel én szeretek otthon kísérletezni, így megmaradt az egyensúly. Ha bármilyen kérdés felmerült, akkor e-mailben kerestem fel a tanárokat, majd egy videóhívás keretében megbeszéltük a dolgokat. De ebben a formában nem volt zökkenőmentes a kapcsolattartás, hiszen a kamerán keresztül nem volt könnyű megmutatni, hol akadt el a munkafolyamat. Egy idő után rájöttem, hogy szívesebben keresek megoldást egyedül és inkább tanulok a hibáimból, minthogy segítséget kérjek.”
Amikor márciusban beütött a krach, rögtön az jutott eszembe, vajon a művészetisek hogyan boldogulnak majd az iskolák által biztosított speciális eszközök és események nélkül. „Nagyon nehezen jutottak el hozzánk az infók az év végi divatbemutatóval kapcsolatban.” - mondta Anna, a Mod’Art hallgatója. „Franciaországban hamarabb szembe kellett nézniük a járványhelyzet okozta problémákkal, ezért mi nem sok segítséget kaptunk a nemzetközi vezetőségtől. Kezdetben a tanárok a sötétben tapogatóztak. Végül csak két nagyobb projektünk maradt: otthon a próba anyagból megvarrtuk a kollekciót, majd a nyár folyamán volt két hetünk bemenni az iskolába. Nagyjából 10 nap alatt kellett csodát tennünk és mindent megvarrnunk. Ennek azt volt az előnye, hogy jóval több időnk maradt a tervezésre. Viszont a kivitelezést rohamtempóban kellett megoldanunk.” Anna próbálta kizárni a külső tényezőket, ezért nem gondolt arra, hogyan hátráltathatja a munkáját a felszerelés hiánya.
Ami Dórit és a Glasgow School of Art-ot illeti, a távoktatás bevezetése miatt teljesen átalakították az első iskolai projektet. Annak érdekében, hogy otthon is kivitelezhessék a feladatot egy second hand vagy egy otthoni ruhadarabot kellett kézi öltésekkel átalakítaniuk. Dóri jelenleg egy kötős projekten dolgozik, és egy kicsit keserédesen megjegyezte, nem úgy képzelte el húszas éveinek elejét, hogy otthon egy takaróba bebugyolálva kötöget. Arra is rákérdeztem, mennyire hiányoznak az iskolában rendelkezésre álló gépek és eszközök. „A születésnapomra kapott pénzből vettem egy varrógépet és egy nyomtatót. Igyekeztem spórolni, ezért a nyáron egy kötőgépre is beruházhattam. Az a szerencsém, hogy a legtöbb felsőoktatási intézménnyel ellentétben az én iskolám nem három, hanem négy évből áll. Most még nincsen szükségem nagyon komoly technológiákra és mindent meg tudok oldani a varrógéppel.”
Dóri stílusa és alkotásai is arról árulkodnak, hogy rajong a retró hangulatért. Nem meglepő, hogy a legtöbb alapanyagot a saját rokonaitól, főként nagymamájától szerezte be, Magyarországon. „Ha belépsz az otthonába, olyan, mintha egy időutazáson vennél részt. Szinte semmit sem dobott ki, nem változtatott a berendezésen, amióta anyukám felnőtt. Általában nála, a piacokon és a lomtalanítás alatt nyerek inspirációt. Angliában nem lehet lomizni, ott csak adományboltok vannak. Azokat is szelektálják, ezért közel nem olyan, mint otthon, nem turkálhatsz úgy, ahogy a kedved tartja. Ráadásul ezek az üzletek most nem nyithatnak ki. A másik hátráltató tényező az volt, hogy nehezen találtam munkát. Korábban rendezvényeken dolgoztam, de ezekre a Covid-19 miatt nem támaszkodhattam. Spórolnom kellet, és alaposan átgondolnom, milyen alapanyagot és technikát használok. Nem tudtam szabadon kísérletezni.” Szerintem felesleges azt taglalnom, mennyire nehéz textilt vásárolni az interneten, hiszen nem látod a saját szemeddel és nem tapinthatod meg az anyagot. Dóri ezt azzal támasztotta alá, hogy nemrég két napon keresztül gondolkodott, két fekete fonal közül melyiket válassza.
Anna márciusban tudta meg, hogy a 2020-as vizsgabemutató elmarad, és a következő évfolyammal összevonva rendezik meg az eseményt. Viszont azóta is bizonytalan a helyzet, így még mindig sok az ismeretlen tényező. De persze még most sem lehet tudni, hogy pontosan mi lesz belőle. Sok helyen még mindig szigorú szabályozások vannak érvényben: Glasgowban például december óta csak a legszükségesebb üzletek lehetnek nyitva. Amikor Dóri iskolája még kinyithatta a kapuit, akkor minden szaknak volt egy stúdió napja, ezzel próbálták biztonságosan megoldani a helyzetet. De Dóri szerint ezek szinte teljesen feleslegessé váltak: mire beért és kipakolt, körülbelül két percet tudott dolgozni és már indulhatott is haza.
Zsófi londoni iskolájában sem volt jobb a helyzet. „Karácsony után jött a hír, hogy nem nyitnak ki az iskolák. A White Project az elsőévesek legnagyobb munkája, ami mindig egy bemutatóval zárul. A White Show lényege, hogy az összes fashion design szakos hallgató a divat kommunikációsokkal közösen szervezi meg az eseményt. Ez nagyon izgalmas, mert sok szakmabelit meghívnak és képviselheted saját magad a nagyközönség előtt. Először csak a bemutató dátumát módosították, de végül az egészet online tartották meg. A kommunikációsok kiváló munkát végeztek, hogy reprezentálják a munkánkat, de azért nem volt ugyanolyan, mintha élőben lett volna.”
A negatívumok mellett természetesen előnyei is voltak az új felállásnak. „Eddig sokszor feleslegesen szórtam a pénzt, de most végre megtanultam spórolni.” - mesélte büszkén Dóri. „Muszáj volt csökkentenem a kiadásokat és ez az időszak megtanított arra, hogyan tudom értelmezhetően prezentálni a munkafolyamatokat. Pedig ebben sosem voltam ügyes, nem kerül gyakran a kezeim közé a sketchbookom. De online nem könnyű elmagyarázni a gondolatmenetet, ezért nem volt más választásom.”
Egyértelmű, hogy az ingerszegény környezetben sokkal nehezebb volt kreatív ötletekkel előállni, ezért kíváncsi voltam, a lányok hogyan tudnak felülemelkedni a bezártságon. Dóri: „Igazából egy évvel ezelőtt annyi dolog volt, hogy nem is bántam, ha a világ egy rövid időre leáll. Decemberben viszont elképesztően honvágyam volt, akkor kezdett egyre nehezebbé válni a helyzet. Addig a pontig azt hittem, jól viselem, de egyre inkább azt érzem, hogy nem mehet ez így tovább. Elfogyott a motiváció, és nem ér semmi olyan impulzus, ami inspirálóan hatna rám.”
Zsófi munkáját márciusban még nem akadályozta a karantén, de idén az „Ing” projekt készítése közben már adódtak problémái. „December óta szinte ki sem mozdultam a szobámból, ezért túl sok időt töltök a saját gondolataimban.” - mesélte a Central Saint Martins hallgatója, akinek az okozza a legnagyobb kihívást, hogy testileg és lelkileg is szinten tartsa magát.
Anna iskolájáról, a Mod'Art-ról érdemes tudni, hogy a francia állam által akkreditált diplomát biztosít, ezért nem vonatkoznak rá a magyar oktatási intézményekről szóló szabályozások. „Valamivel tovább volt nyitva a suli a francia vonal miatt. Éppen a diplomamunkám egyik darabját varrtam, amikor megtudtam, hogy másnap bezár az iskola. Összenéztem a tanárral, és láttam, ő sem tudja, mi lesz velünk. Rettenetes volt, mert még bőven volt munkám, de otthon nem álltak rendelkezésre olyan gépek, mint a suliban. Nehéz volt tartani a tempót, sokszor kilátástalannak éreztem a helyzetet. Próbálok optimista maradni és még minidg reménykedek abban, hogy a nyár elején meg tudjuk tartani a divatbemutatót.”
Zsófi is hasonló hozzáállással próbálja átvészelni ezt az időszakot. „Vannak napok, amikor sokat panaszkodok, de elfogadtam, hogy ezen a helyzeten nem tudok változtatni és próbálom a lehető legtöbbet kihozni belőle. De így sem tudom kiverni a fejemből, hogy az angol egyetemeknek milyen magas a tandíja. Én EU-s diák vagyok, és így is 4 millió forintot fizetek egy évért. Pontosabban azért, hogy bent lehessek, és gyakorlati tudást biztosítsanak nekem. Azonban ez most nem opció, és az iskola elutasít minden visszatérítést. Tisztában vagyok azzal, hogy ők sem így tervezték ezt az évet. De ebben a profitorientált környezetben sem fair, hogy teljes árat fizetünk, miközben nem kapunk meg mindent.”
A divattervező hallgatók nem így képzelték el az egyetemi éveket, de azt sem állíthatjuk, hogy eluralkodott felettük a pesszimizmus. A lányok inkább úgy fogalmaznának, óvatosan tervezgetik a jövőjüket. Sőt, így még több lehetőséget próbálnak megteremteni maguknak. Annának arra is volt alkalma, hogy gyakornokként dolgozzon és ezalatt igyekezett egy széles kapcsolati kört kiépíteni. Dóri és Zsófi számára pedig az a legfontosabb, hogy újra visszatérhessenek az iskolába és ideális körülmények között sajátíthassák el a szakma rejtelmeit. Azonban például Dóri hosszú távú terveibe a politikai helyzet is beleszólt. „Szeretnék Angliában maradni, és Londonban akartam a mesterképzést elvégezni. De a Brexit miatt nagyon drága lett. Most úgy tűnik, valami mást kell kitalálnom.”
A beszélgetések után kettős érzésem támadt: nagyon jó volt érezni a lányokon a küzdeni akarást, ugyanakkor egyértelmű volt, hogy mennyire megviseli őket a bizonytalanság. Saját hibáikon kívül olyan dolgoktól estek el, amik mérföldkövek lehettek volna az életükben. Viszont abból mindannyian tanulhatunk, milyen odaadással próbálják átvészelni az akadályokat, és minden erejükkel kitartanak az álmaik mellett.
Szerző: Jakab Tímea Diána
Kiemelt kép: Kapus Dóri sketchbook
