A Glow up kultúra megszállottjai vagyunk - de jó ez nekünk?
Hollywood felvirágzása óta a filmipar gyakran külsőségekre irányuló, a cselekményben központi szerepet betöltő glow-up montázsokkal szórakoztatja a közönséget, amiket mi ámulva, irigykedve nézünk. A '90-es évek végén, a 2000-as évek elején egymást követték az olyan "chick flick" filmek, mint a Micsoda nő!, a Spinédzserek, a Bajos csajok, a Beépített szépség, a Neveletlen hercegnő és Az ördög Pradát visel. Vagyis a tipikusan „csajos filmek”, amelyekben a szereplő (jellemzően nő) nagy volumenű átalakításon megy keresztül, és rút kiskacsából gyönyörű hattyúvá változik. A cselekménybe épített rút kiskacsa-effektussal a szórakoztatóipar megágyazott annak a glow up kultúrának, amely elismeri, ha tetőtől talpig megváltozik valakinek a külseje és az egekig magasztalja a látványos előtte-utána képeket.
A jelenség elnevezése Andersen ismert meséjéből származik, hiszen ebben is megjelenik a modern média által közvetített üzenet: a szépség (át)alakítható. Azonban mégsem ez a leghíresebb glow up pillanat a mesék világában. Ugyanis Hamupipőke történetének megismerése után szinte minden kislány álma az lett, hogy a jótündér keresztanya egy varázsütésre hercegnővé változtassa. A mese népszerűségéről sokat elárul a számos remake változat, amik az eredeti sztori 1950-es megjelenése óta készültek.
Ugyanezt képviseli a Maybelline, amely 1914-es megalapítása óta a világ egyik legnagyobb kozmetikai vállalatává nőtte ki magát. Híres, mára inkább hírhedté vált szlogenjét biztosan te is hallottad már: Maybe she ́s born with it, maybe it's Maybelline!
Pontosan ezt a vágyálmot idealizálták az első filmek, az újságok és a reklámok is, amelyeknek a rejtett üzenete az volt, hogy a szépség alakítható. Jobban mondva, a külső adottságainkat bármikor megváltoztathatjuk úgy, hogy az megfeleljen a kor szépségideáljának. A modern társadalom szemében például az attraktív nő vékony, nyúlánk testalkatú, valamint fiatal, így a testén ráncok vagy striák sem láthatók. De azt már ritkábban mutatja be a média, hogy ezeket a tökéletes vonásokat kevés ember birtokolja a valóságban. Mi lehet ennek az oka? Erre a kérdésre az Öntárgyiasítás teória ad magyarázatot. Az elmélet szerint a médiacsatornákon közvetített „értékek” arra késztetik a nőket, hogy önmagukra fizikai tárgyakként tekintsenek. Mint egy darab húsra a piacon. És ez a mentalitás komoly problémákhoz vezethet, és gyakran ez áll a depresszió, önértékelési és étkezési zavarok kialakulása mögött. Utóbbi száma drasztikusan megnövekedett az 1920-as és az 1980-as években, vagyis azokban az évtizedekben, amikor a nőideál a legvékonyabb volt. Ráadásul a korral együtt nő a body-shaming, önmonitorozás jelensége is. Ezt erősíti meg a kultivációs elmélet. George Gerbner, magyar származású médiatudós rámutatott arra, hogy napjainkra a szülők és az iskola szocializációs szerepét átvette a média. A 2000-es években a tévé, ma már inkább a social media platformok és az internet gyakorolja az emberekre - leginkább a fiatalokra - a legnagyobb hatást. Így egy mesterségesen létrehozott értékrend formálja azokat a világnézetbeli, gondolkodási és viselkedési normákat, amelyek a társadalomban meghatározóvá válnak. Egy vékony társadalmi réteg irányítja a tömegkommunikációt, például a filmipart is, amely tudat alatt a gyerekkortól kezdve befolyásolja a gondolkodásunkat is. Ez a hatás a szépségben is manifesztálódik: minél többet szembesülünk az elérhetetlen szépség képével, annál jobban el akarjuk érni.
A Sabrina (1954) című filmben még nem szentelnek a hősnő „hattyúvá válásának” külön montázst vagy teljes jelenetet. Ezt egy időbeli ugrással helyettesítik, és a sofőr bohókás lánya helyett hirtelen egy igazi párizsi manöken tűnik fel a mozivásznon. Sabrina (Audrey Hepburn) jóval alacsonyabb társadalmi osztályba tartozik, mint milliomos plátói szerelme, David. De őt ez a tény már cseppet sem zavarja, miután meglátja a lányt rövid hajjal, szofisztikáltan kihúzott szemekkel és tetőtől talpig Givenchy-ban. Ebben a filmben a főhőst az motiválja az átalakulásra, hogy felkeltse a férfi figyelmét.
Ugyanez figyelhető meg a kultfilmnek számító Grease-ben (1978), de Sandy nemcsak küllemében, hanem személyiségében is teljesen megváltozik. Az ártatlan szoknyát, a kedves pulcsit és pasztell árnyalatokat felváltja a fekete latex nadrág, a bőrdzseki, a vörös rúzs, illetve az elmaradhatatlan cigaretta. A jó kislány Sandy (Oliva Newton John) megszűnik létezni, hogy barátja, Danny (John Travolta) imidzséhez idomulva befogadást nyerjen a baráti társaságba.
A Breakfast Club (1985) című filmben Allison (Ally Sheedy), a különc punk lány saját bő, fekete ruháiban taszítja a középiskola kosárbajnok szépfiúját. De miután a Molly Ringwald által alakított pomponlány kezelésbe veszi, minden megváltozik. Új sminkje, frizurája és egy fehér ruha elegendő ahhoz, hogy lenyűgözze Andrew-t.
A glow up transzformáció hatása tagadhatatlan a férfiakra nézve. Mindannyian elalélva tekintenek a korábban még csak figyelemre sem méltatott nőkre, akik kezdetben nem a tipikus szépséget testesítették meg. A mozivásznon jellemzően elég szélsőséges átalakulásnak lehetünk a szemtanúi: a szemüveges, bozontos szemöldökű lány rögtön felkelti kiszemeltje érdeklődését egy pár kontaktlencsével, vasalt hajjal és vékony szemöldökkel. Vegyük csak például Hermione Granger (Emma Watson) belépőjét a Harry Potter és a Tűz Serlege (2005) filmben. Barátai mindaddig észre sem veszik, hogy az okos kislány lassan érett nővé vált, amíg meg nem jelenik a híres ciklámen estélyiében. Harry-nek elakad a szava, Ron pedig egyenesen féltékeny lesz és azonnal megbánja, hogy eszébe sem jutott felkérni őt a partnerének.
A Beépített szépség című filmben a FBI ügynök Gracie Hart feladata, hogy elvegyüljön a Miss America szépségverseny indulói között. Gracie imádja a munkáját, rengeteget dolgozik, mégsem kap elismerést. Nem marad ideje hobbikra, a munkahelyén kívül nincsenek barátai és nem él párkapcsolatban. Tomboy külsejét a film problémaként állítja be, a maszkulin megjelenését és viselkedését, illetve „antiszociális” személyiségét teszi felelőssé munkaholizmusáért. Az agglegény férfi kollégáinak persze nem rója fel senki, hogy nekik „miért nincs életük” a munkán kívül. Gracie-t nem ismerik el nőként, csak amikor virtuálisan bikinit adnak rá. Kiszemeltje, a háborítatlan agglegényéletet élő Eric ámulatában még a napszemüvegét is leveszi - elég drámai módon -, amikor először meglátja a nőt egy testhez simuló ruhában. Csupán ezután kezd el érdeklődni iránta, Gracie csak a társadalmi normáknak megfelelő külsővel érdemes a vonzalmára. A „nővé válás”, vagyis a teljes átalakítás a film központi eseménye és nyomot is hagy a karakteren, hiszen a film végén, a hétköznapi életében is úgy néz ki, mint aki frissen érkezett a fodrásztól és a sminkestől.
A kozmetikai beavatkozások sorát - például az ikonikus bikinivonal gyantázást - bemutató jelenetek szórakoztató jellege elfeledteti azt a tényt a nézőkkel, hogy Gracie felsőbb nyomásra esik át rajtuk. Ez megfigyelhető a Neveletlen hercegnőben is, ahol a recept ugyanaz: a drasztikus transzformáció után a társadalom rögtön befogadja a főszereplőt, aki így már nincs kitéve az állandó gúnyolódásnak.
Még problematikusabb a Micsoda nő! című filmben látható glow up. A film központi eleme, ahogy Vivian, a prostituált az újonnan megismert, kőgazdag kliense kérésére igyekszik beolvadni a felső tízezer tagjai közé. Bár az 1990-es bemutató idején egy modern tündérmesének tűnhetett, ma már sokkal inkább kiemel és cukormázba forgat olyan társadalmi problémákat, mint a szexizmus, a diszkrimináció és a klasszizmus. Viviant nem akarják kiszolgálni saját ruháiban, de amikor drága öltözékben tér vissza az üzletbe, akkor szívesen a segítségére sietnek. A nő pedig azt dörgöli az orruk alá, hogy mindvégig volt pénze (hiszen kapott egy gazdag üzletembertől), ahelyett, hogy számonkérné őket, miért csak egy fehér kosztümben és kalapban veszik emberszámba.
A film „tanulsága”, hogy egy prostituáltnak nem lehet más felemelkedési lehetősége, csak egy férfi (anyagi) támogatása. Végül Vivian egy tőle teljesen idegen luxus életben lubickol, és ezzel azt az üzenetet közvetíti, hogy a nők férfiak nélkül nem tudnak érvényesülni. Arra már nem reflektál a film, mennyire kiszolgáltatott helyzetbe került.
A legtöbb rút kiskacsa-hattyú transzformáció elfeledteti a nézővel a meglévő jellemeket, egyedi karakterjegyeket, szexepileket és a hangsúlyt a szépség fejlesztésére helyezi. Mintha az ember egy bármikor továbbfejleszthető számítógépes program lenne. A Spinédzserek (1996) című film olyan emlékezetes összeállításokat szolgáltatott, mint Cher (Alicia Silverstone) sárga kockás blézer-szoknya szettje fehér térdzoknival, és a legirreálisabb suli-kompatibilis sportruhákkal. A történetben a Brittany Murphy által megformált Tai esik át drasztikus átalakuláson: a tűzvörös hajú deszkás tomboy-t Cher és Dionne veszi a szárnyai alá. Segítségükkel beilleszkedik a gimi farkastörvények uralta, klisé-klikkek szabdalta világába. Ezen a ponton a film azt üzeni, csak egy meghatározott külsővel lehet valaki közkedvelt, enélkül nem tehet szert barátokra. Ezért Tai többé nem hord kockás flanel inget és troll babás pólót. Gyakorlatilag Cher replikája lesz, és bár ő nem a tipikus antipatikus népszerű lány, Tai személyisége megváltozik. A fejébe száll az új külsejével nyert népszerűség, hiszen még Chert is letaszította a trónról. A film végére viszont Tai rájön, hogy negatív irányba változott, és visszanyeri bohókás énjét. Új külsejét azonban megőrzi és ennek köszönhetően a hierarchiában elfoglalt helyét is.
A cukormázas makeover jelenetek mellett a médiacsatornák is ontják az olyan tanácsokat, amelyekkel a szépségideálnak megfelően formálhatjuk magunkat. Azt sulykolják belénk, hogy szükségünk van még több kozmetikumokra, sminkekre és trendi ruhákra, esetleg szépészeti beavatkozásra. Nem az ápoltság, az egészség áll a középpontban, hanem a fizikai megjelenés. Minden az adottságokról szól, nem a belső értékekről, a kisugárzásról. Ráadásul a szépséget gyakran olyan hatalommal ruházzák fel, ami megrészegítheti az embert, ha nem használja felelősségteljesen. Erre remek példa Lindsay Lohan ikonikus karaktere a Bajos csajok (2004) című filmben. Cady a plasztiklányok trónfosztása érdekében „kémkedik” utánuk, de ő is egy lesz közülük. Csak a film végére ébred rá, hogy negatív irányba változott. Visszanyeri régi stílusát, így lerázhatja magáról a felszínes, rosszindulatú személyiséget is.
Szerencsére akadnak még pozitívabb filmes glow-up pillanatok. Az ördög Pradát visel (2006) főszereplőjét, Andy-t (Anne Hatheway) kezdetben hidegen hagyja a divat világa, de munkája érdekében aláveti magát az átalakításnak. A film az ismert mintát követi: az addig éppen-csak-megfésülködik-reggel, sminkeléshez és öltözködéshez nem konyító nőt felkarolja egy divatguru. De az ő megújult külseje azt a célt szolgálja, hogy helyt álljon a szakmájában és ne (vagy csak kevésbé) legyen kitéve a munkahelyi abúzusnak. Hitelesebbé válik, mint a divat magazin főszerkesztőjének asszisztense és nem a férfiak figyelméért hord Chanel csizmát. Tökéletesen megtestesíti a karrierista nőt, de amikor rájön, hogyha saját életét a főnöke óhajai alá rendeli, az a kapcsolatai megromlásához és a személyisége kifordulásához vezet. Végül visszatér eredeti valójához, és leszámol a számára toxikus múlttal. Ezt szimbolizálja az a gesztus, amikor Emilynek (Emily Blunt) adja designer ruháit.
A filmekben ezeket az átalakulásokat egyből pozitívumként könyveljük el és nem azt konstatáljuk, mennyire megváltozott a szereplő, bármiféle értéktársítás nélkül. A mozivászonról ez a jelenség behálózta magát a közösségi médiába. A TikTokon 20,7 milliárdszor tekintették meg a #glowup hashtaget, emellett több 100 milliós megtekintéssel büszkélkedhetnek a különböző glow up kihívások. Az Instragramon is megállíthatatlan a trend, eddig 4,5 millió kép alatt szerepel a #glowup. Sőt, az elmúlt egy évben sosem látott népszerűségnek örvendett a glow up kultúra, hiszen a karantén alatt sokan a diétázásnak és sportolásnak szentelték az idejüket. Tagadhatatlan az igény a látványos fizikai változásra, amiért jutalmat, társadalmi elismerést várunk el. És általában kapunk is (milliós) lájkok formájában.
Szerző: Krajnyák Petra
Kiemelt kép: Clueless (1995)
Források:
http://faculty.uncfsu.edu/tvancantfort/Syllabi/Gresearch/Readings/17Dion.pdf
https://www.researchgate.net/publication/272792447_The_Ugly_Duckling_Effect_Examining_Fixed_versus_Malleable_Beliefs_about_Beauty
https://www.youtube.com/watch?v=Aa4bR5ZO3dM&t=934s
