A drag kultúra történelme
Drag – a szó hallatán a legtöbb embernek bizonyára a RuPaul’s Drag Race című műsor jut eszébe, amely már 2009 óta fut töretlen sikerrel, hiszen eddig 13 évadot élt meg és két Emmy-díjjal is büszkélkedhet. De nem ugranék ennyire előre a drag történelmében, mert – a közhiedelemmel ellentétben – a drag kultúrára jellemző színes, dekadens sminkek, ruhák és teátrális attitűdök világa nem a 20. század végén született, hanem több évszázados múlttal rendelkezik.
A drag egy színházi kifejezés volt, amelyet akkor használtak, amikor egy nő vagy férfi az ellentétes nem ruházatát viselte. Mivel a nők sokáig nem szerepelhettek színpadon, így a női szerepeket szintén férfiak játszották. Az ókorban Szophoklész Antigonéját, majd az újkor kezdetén Shakespeare Júliáját is férfiak alakították, nőnek öltözve. A szó maga a „dragging on the stage” kifejezésből ered, amely a hosszú ruha mozgására utal. Arra, ahogy a női jelmezbe öltözött színészek végighúzzák maguk után a színpadon. Természetes ez nem azonos a ma ismert drag előadással, de mindenképp innen eredeztethető. Inkább a szükség követelte meg a cross-dressinget (az ellenkező nemnek öltözést), hiszen színésznőket nem alkalmazhattak az egyházi rendeletek miatt. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a drag nem szexuális identitás függvénye, egyaránt hetero és meleg színészeknek is meg kellett formálni olykor Oféliát, olykor Hamletet. De a drag rövidesen egy olyan önkifejezési formává nőtte ki magát, amely segítségével a személyiségük eddig rejtett zugait fedezhették fel és mutathatták meg. Sőt, olykor a női attitűdöt, a sztereotípiák övezte perszónát figurázták ki.
Vitatható, ki volt a világ első drag queenje, de sokak szerint John Cooper lehetett, akit a 18. századi Angliában Seraphina művésznéven ismertek (egyes források Princess Seraphina néven említik). Úttörőnek számított, hiszen a mindennapokban, a kor melegbárjaiban – azaz a molly házakban – nőnek öltözve jelent meg. A társadalom a feljegyzések alapján elfogadta Seraphinát, hiszen nincs bizonyíték olyan atrocitásról, feljelentésről, amely őt érintette. Egyetlen botrány fűzhető hozzá, ugyanis 1732-ben ruhalopási ügybe keveredett, de ekkor is áldozatként jelent meg a bíróságon.
A drag globális térnyerése a 19.-20. század fordulójára datálható: a vaudeville show-k külön kategóriájaként jelent meg, méghozzá igencsak nagy rajongótáborral. A drag queenek első csillaga Julian Eltinge volt, akire a közönség már nem férfi által alakított női karakterként, hanem teljes értékű színésznőként tekintett. Kulturális aspektusból a színház történetének egyik legjobb nő-megtestesítőjeként tartják számon, aki számos kritikus elismerését elnyerte mint színésznő, a The fascinating widow című darabban nyújtott alakításáért.
A vaudeville, más néven variety show hatására sokan választották a cross-dressinget önkijezési módként, de a nyilvánosságtól elzárkózva, a négy fal között öltötték magukra az ellenkező nem viseletét. Így az Egyesült Államokban és Nagy Britanniában rengeteg illegális underground klub és bár nyílt, ahol a kor LMBTQ közössége együtt szórakozhatott. Ennek az időszaknak a virágkorát a Pansy Craze néven emlegetik. A férfiak nyíltan öltözhettek dragbe és felvállalhatták homoszexualitásukat, ami továbbra is illegális volt. A Pansy Craze egészen az 1950-es, 1960-as évekig tartott – ekkor a hatóságok erőteljesen felléptek az LMTQ-közösség ellen, a razziák alkalmával rengeteg embert, köztük drag queeneket tartóztattak le.
A második világháború után újabb jelentős mérföldkőnek számított a bálkultúra, a vogue tánc megjelenése. Ekkor jött létre a „házak” sajátos társadalma. Az újonnan alapított családokban pedig otthonra leltek a dragek és a transzszexuálisak is, morális, lelki és anyagi támogatást nyújtva egymásnak. A közösség összetartása elengedhetetlen volt a társadalmi kitaszítottság, és a hatósági túlkapásokkal szemben is. Ugyanis a „három darabos törvény” miatt továbbra is folytak a letartóztatások, amely annyit jelentett, hogy három darab (hivatalosan) női ruhadarab viselése miatt előállíthatták a drageket és a transzszexuális nőket is.
Habár hivatalosan nem létezett efféle jogi taktus, a rendőrség gyakran hivatkozott erre. Azonban akadtak „Maszkarádé törvények” az USA-ban, amelyek államonként eltérőek voltak. Legkorábban New York államban, 1845-ben tiltották be „a nyilvános megjelenést az eredetitől eltérőre festett, sminkelt, maszkolt, fedett arccal”. A hatálybalépését követően pedig futótűzként terjedtek a hasonló, öltözködést szabályozó rendeletek. Hivatalosan nem a cross-dressinget kriminalizálták, de jól körül írták a „közszeméremsértő viselkedést, és a születési nem megtagadását”. Egyedül halloweenkor lélegezhettek fel kicsit az LMBTQ emberek, hiszen „jelmezben” ünnepelhették, és vállalhatták fel valódi énjüket. Persze akadtak kivételek, 1968-ban a Martin Boyce-t (az 1969-es Stonewall-lázadás résztvevőjét) tartóztatták le, amiért „túl nőies” volt Oscar Wilde jelmeze. Ennek ellenére a korban a „Melegek karácsonyaként” emlegették a halloweent. Különösen San Francisco emelkedett ki, amelyet az egyik legtoleránsabb, legelfogadóbb városként tartottak számon. A hivatalos adatok szerint 1980-ban a lakosság 17%-a volt meleg, ez az arány a korban rendkívül magasnak számított. Így itt virágzott a bálkultúra és a legfényesebb halloweeni bulikat is itt rendezték a Castro-negyedben, amely később a melegjogi aktivizmus központja lett.
Természetesen senki sem szerette volna az önazonosságát egy estére korlátozni, így egyre nőtt a feszültség, amely a híres New York-i Stonewall-lázadáshoz vezetett. Ez volt a válasz a melegeket érintő egyenlőtlen bánásmódra, hiszen – Illinois állam kivételével – mindenhol illegális volt a homoszexualitás. A hat napig tartó tüntetés a Stonewall melegbárból indult és a Greenwich Village utcáin folytatódott. Egyik kulcsfigurája Marsha P. Johnson, a Stonewall bár egyik első drag queenje volt, akiről dokumentumfilm is készült The Death and Life of Marsha P. Johnson címmel. Az esemény mérföldkő volt a melegjogi mozgalomban Amerika- és világszerte. 1970. június 28-án, a felkelés egyéves évfordulóján tartották meg az első Pride felvonulást, amely azóta is az esemény emlékét őrzi.
Az egyik első drag közszereplő Dame Edna Everage, Barry Humphries brit humorista drag alteregója volt, aki az USA-ban is nagy népszerűségre tett szert a hatvanas években. A Stonewall-lázadás után a hetvenes években jelentősen nőtt a társadalmi elfogadás, így a drag kultúra a médiába is bekúszott. John Waters 1972-es Pink Flamingos című filmjének főszereplője Devine volt, a kor egyik leghíresebb drag queenje. 1988-ban ő alakította a Hajlakk című musical filmjében a főhős, Tracy anyukáját. Azóta is hagyomány, hogy mindig egy dragbe öltözött férfi alakítja a karaktert, mind a remake-ben (2007-ben John Travolta kapta a szerepet), mind a színpadon. Természetesen nem hagyhatok ki egy igazi klasszikust: 1975-ben Tim Currey alakította Dr. Frank N. Furtert egy igazi kultfilmben, a The Rocky Horror Picture Showban.
Az 1980-as években egyre több zenész teljes vagy fél dragben jelent meg a színpadon, például Philip Oakey vagy Boy George, illetve ekkor kezdték használni a ma jól ismert „Yasss queen” kifejezést a báltermeken kívül is. Bár hivatalosan nem nevezhető dragnek, de kiemelkedő Prince, David Bowie és Elton John színpadi tevékenysége is, hiszen mindhárman szembementek az árral. Ők a „hagyományos férfi princípium” megtestesítése helyett, az önazonosságot és az önkifejezés szabadságát választották a „nőiesebb és megbotránkoztató” megjelenésükkel.
A 1990-es években nagy löketet adott a drag média megjelenésének Jenny Livingstone Paris is burning című dokumentumfilmje, amely a harlemi afrikai-amerikai vogue és bálkultúrát mutatja be, illetve a drag queenné válás útját. Az igazi átütést a popkultúrában azonban RuPaul hozta, aki bevezette a drag queeneket a mainstream médiába. Supermodel you better work című slágerével robbant be a köztudatba 1994-ben, majd két évvel később már saját talk show-t kapott a VH1-on RuPaul Show címmel, amely 100 epizódot élt meg. Majd 2009-ben elstartolt a RuPaul’s Drag Race című drag queen tehetségkutató műsor, amit aligha kell bemutatni bárkinek is. Neki köszönhetően világszerte lehetősége nyílik az egykori underground közösségnek, hogy kilépjenek a nyilvánosságba és megmutassák önmagukat, tehetségüket a világnak.
Szerző: Krajnyák Petra
Forrás: BBC, The Harvard Gazette, LA Times
Kiemelt kép forrása: PinkNews
