„Az általam tervezett ruhákon keresztül mesélni szeretnék, és másokhoz kapcsolódni” - Interjú Györök Borival.
Györök Bori Budapesten végzett a MOME-n, emellett Erasmusszal kijutott Londonba a Collage of Fashion-re, valamint Párizsba az ENSAD-ra is. Számos elismerést tudhat magáénak, és rengeteg helyen szerzett gyakorlati tapasztalatot a tanulmányai mellett és után, többek között a Nubu-ban is. Bori a mai napig otthon érzi magát az angol és a francia fővárosban is, hiszen baráti és szakmai szál is egyaránt köti őt ezekhez a helyszínekhez. Volt lehetőségem vele személyesen beszélgetni tapasztalatairól és terveiről.
Egy nagyon kedves címzéssel indulnak az Instagram-posztjaid: „Dear Mom and Dad“ . Elárulod az apropóját?
Szerettem volna még többet megmutatni magamból az Instagramon keresztül, mert az inspirációim is nagyon szorosan kötődnek hozzám, és az általam megélt eseményekhez. Például egy kortárs kiállításhoz, egy művészettörténeti korszakhoz, vagy akár a mindennapjaimhoz, aminek szerves részét képezi a családom és a barátaim.
A storytelling és a történetek régóta kötődnek hozzám, akár verbálisan, akár nonverbálisan. Az általam tervezett ruhákon keresztül mesélni szeretnék, és másokhoz kapcsolódni. Talán ez a törekvés abból ered, hogy egy ötfős család legkisebb tagja vagyok, és mindig nagy volt a pezsgés a hétköznapokban – ez azóta is megmaradt. Bármilyen élmény, boldogság, szomorúság ér, ha egy szép kortárs kiállításon, egy új városban vagy egy jó koncerten járok, vagy egyszerűen csak valami új történik velem, mindig megosztom a szüleimmel. Így jött az ötlet, hogy édesanyámnak és édesapámnak címezzem az apró történeteimet.
Ha jól tudom Párizsba is eljutottál. Elmeséled, hogyan jött ez a lehetőség, miképp hatott rád Párizs és az haute couture?
14 évesen döntöttem el, hogy franciát szeretnék tanulni, a divattervezést már kicsit korábban elhatároztam. Nem vagyok egyszerű eset, ha egyszer valamit a fejembe veszek...
Ha Párizsban szállok le a repülőgépről éppúgy azt érzem, hogy hazajöttem, mint amikor Budapesten teszem ugyanezt. Többször éltem Párizsban, talán már sosem költözöm igazán haza. Egyik lábammal itt, a másikkal ott vagyok. Először, még az egyetemi évek előtt babysitterként dolgoztam, ezt követően a MOME mesterképzése alatt felvételt nyertem az ENSAD-ra az École Superieure des Art Décoratiffs Paris-ba, ahol elsajátítottam az haute couture sajátosságait. Miután befejeztem az egyetemet, Párizsban kaptam meg az első komolyabb álláslehetőséget, a Peet Dullaert nevezetű luxusmárkánál dolgoztam. Már az egyetem alatt is a francia fővárosból szereztem be a kollekciókhoz szükséges alapanyagokat, és ez azóta sem változott.
Mindig is kedveltem a szecessziós, barokkos formákat, a nagymama vázáit vagy a míves fabútorokat. Épp annyira, mint a modern elemeket és új anyagokat. A GYOROK márka is valahol eközött a párhuzam között helyezkedik el – megtalálható benne a hagyomány, de a modern elemek egyaránt fontos szerephez jutnak. Az haute couture mint részletes kivitelezési forma meg is maradt a márkában, rengeteg kézi varrást alkalmazunk egy alkalmi ruhánál, egy öltönynél.
Milyen érzés mindezt átadnod a Werk Akadémia hallgatóinak? Egyáltalán hogy jött a felkérés?
Már 4-5 éve tartok különböző egyetemekre felkészítőt, szinte minden évfolyamban van a MOME-n diákom. Jelenleg is több helyen tanítok, többek között az Óbudai Egyetemen és a saját kurzusaimon, a stúdióinkban.
A Werk Akadémiával való együttműködést Csalár Bencével beszéltük meg. Bencének az az egyik célja, hogy olyanok tanítsanak az Akadémián, akik tényleg az iparban dolgoznak és jó rálátásuk van a jelenlegi eseményekre. Hogy milyen érzés? Imádok tanítani, mesélni és megosztani az élményeimet. Én mindig nagyon hálás voltam azoknak a szereplőknek, mentoroknak az életemben, akik őszintén meséltek saját tapasztalataikról, és ezáltal fejlődhettem én is. Ezért igyekszem hasonlóképp megosztani az ismereteimet a nálam fiatalabb generációkkal.
Mi az amit mindenhol és mindig megpróbálsz átadni a tanítványaidnak, mi az amit mindig tudniuk kell?
Nálam az a legfontosabb, hogy leginkább gondolkodni tanítsam meg a diákokat. Egy csomó helyen azt látni, hogy tanár a saját ízlését akarja a diákokra ráhúzni. Szerintem az a fontos, hogy kibontakozzanak és a saját ötleteiket, gondolkodási struktúrájukat tudják kibontakoztatni a kurzusaimon, és megtanuljanak csapatban dolgozni.
A természethez, virágokhoz való szoros kapcsolatodon alapulnak inspirációid. Beavatnál legutóbbi tervezési folyamatodba?
A legutóbbi kollekcióm a Trone de Pauline nevet kapta, amely egy Claude és Xavier Lalenne által megalkotott funkcionális szobor, mely ginkgo biloba levelekkel van díszítve. A ginkgo megjelenik a kollekció forma világában és mintázatában egyaránt. Az alkalmi ruha kollekcióhoz párosulnak ékszerek is, hiszen arról álmodoztam a tervezés során, vajon kinek készülhetett ez a szobor, ez a szék és felépítettem egy perszónát, akinek a kollekcióm és az ékszereim szólni fognak. Így készült minden Pauline-nak. Végeredményben a trón, a ruhák és az ékszerek visszaadják azt az érzetet, amit el szerettem volna érni a kollekció által, egyszerre bohém és elegáns, tradicionális és modern.
Sok helyen, fashion weeken feltűntél már. Mesélsz itt szerzett élményeidről, tapasztalataidról?
Egy ideig még tudtam követni, hogy hány helyen repültem és hogy mennyi divatbemutatóm volt, a fonalat valahogy egyszerre vesztettem el mind a két területen. Volt szerencsém bemutatni a munkáimat Budapesten kívül Párizsban, Kijevben, Milánóban is egy kiállítás keretein belül.
Egyszerre vagyok introvertált és extrovertált, szeretek csapatban és egyedül is dolgozni. Ezért szeretem a tervezésnek a magányos részét is, amikor egyedül kell gondolkodni és magamba nézek. Illetve a divatbemutatókat is, amikor hatalmas a pezsgés és gyorsan kell kapcsolni minden rezdülésre, különben pedig valami FOMO érzésed lesz. Szeretem a bemutatóknak azt a részét, amikor a modelleket párosítjuk a ruhákhoz – ez mindig egy nagy kaland, megtalálni a legjobb duót.
Nyár közepétől az egyik belvárosi showroomban is megtalálhatók a ruháid. Egész pontosan milyen munkáidat lehet itt megtalálni?
Most nyitottunk egy stúdiót a Pannónia utca 6. szám alatt, a Vígszínház mellett. Ez több részből tevődik össze: van egy showroom része és egy alkotóműhely. Itt minden munkámat meg lehet találni, és még engem is. Az érdeklődők megnézhetik a kedvenc ruhadarabjaim és a kedvenc ékszereim.
Mennyiben másabb, amikor idejönnek a stúdióba hozzád?
Szerintem itt már egy olyan közeg várja őket, ahol látják a gépeket, eszközöket. Itt a szabóasztal, elő lehet venni mindent, kész dolgok, anyagok veszik körül őket. Bármiről mesélek, vagy bármiről prezentálok, meg is tudom egyből mutogatni. Valamint ez egy kicsi és zárt közösség, hiszen csak magunk vagyunk. Két és fél hónapja megy a kurzus, közben kialakulnak barátságok is. Van, akit a mintatervezés, van, akit a fotózás érdekel, ezért úgy párosítom őket csapatba, hogy tudják inspirálni egymást.
Milyen hosszú egy ilyen képzés?
1 éves, gyakorlatilag 3 x 3 hónap, 9 hónapos ütemezéssel. Úgy vannak felírva a struktúrák, hogy valaki felvételt tudjon elérni, dolgozni tudjon ebben a szakmában, vagy portfoliót tudjon készíteni.
Mennyire látod viszont a tanítványaidat a képzés után ?
5 éve kezdtem el a felkészítést. Van olyan, aki már elvégezte az alapképzést a MOME-n és már jó helye van, a szakmában dolgozik. Van köztük olyan is, aki a filmiparban helyezkedett el, és olyan személy is, aki stylinggal foglalkozik. Nem szakad meg a kapcsolat, van aki visszajön gyakornoknak, van aki Erasmus miatt kér segítséget portfolió készítéshez. Barátság szövődik sok esetben, így hosszú távon együtt is lehet dolgozni. Nekem fontos ez az egész, mert szeretek adni és átadni.
Hogyan jött képbe a tanítás? Elég ritka ilyen fiatalon, ez az elhivatottság.
A szüleim is tanítanak, ebben a közegben nőttem fel. Megtanultam, hogyan lehet az emberekkel dolgokat megértetni. Sok esetben a csoporttársaimnak is segítettem az egyetemen. Jó tapasztalat volt, hogy ráébredjek, ugyanazt a tudást sokféleképpen át tudom adni, vagy sokféleképpen körül tudom írni verbálisan. Így közelebb tudunk kerülni a célhoz, egymáshoz.
Hogy kerültél Franciaországba?
Háromszor voltam kint. Először akkor, mikor nem vettek fel a MOME-ra. Rá kellett jönnöm, hogy sokat számít a befektetett idő is, nem csak a tehetség. Sokat kellet ülepednie a felkészítőkön tanultaknak, hiszen nem művészeti középiskolába jártam és az első felvételi procedúra közben töltöttem be a 18-at. Végül másodjára vettek csak fel.
Mit gondolsz, a fenntarthatóság mennyire van jelen a mai divatban? Mondjuk akár Párizsban? Szerinted mennyire életszerű ez a koncepció?
Nagyon sok ága van, mint például tervezési metódusok, életmód. Szerintem az életstílus a legfontosabb, hogy mindent úgy csinálj, hogy az a lehető legfenntarthatóbb legyen. Például a vegán bőr vs. rendes bőr kérdés. Az egyik fél év után tönkremegy, a másik 10 évig hordható. Fontos a lokális megoldás, hogy minél hatékonyabb legyen a gyártás és az előállítás.
Nekem az tűnt fel, hogy majdnem minden hazai brand próbál lokalizálni. Itthon mennyire tud egy fenntartható márka érvényesülni?
Szerintem egyre inkább, mert egyre jobban beépül a köztudatba. Sok esetben nem csak a fiatalok, hanem az idősebb generációk is odafigyelnek milyen termékeket vásárolnak. Érzékenyültek az emberek.
Szerinted a fiatalokat mennyire vonzza a fenntarthatóság?
Párizsban megtapasztaltam, hogy a multiknak is alkalmazkodnia kell, változásokat hozni a fenntarthatóság érdekében. Mert ez a generáció már nem megy olyan helyre dolgozni, ahol a vállalat nem azonos elveket vall az övékkel.
Már a tanulmányaik során is ebbe az irányba billennek? Mit gondolsz, tud érvényesülni az, aki „régimódi” és nem akar fenntartható lenni? Mennyire lett ez szokványos a szakmában?
Fontossá vált, de azért érdemes elgondolkodni azon, hogy egy bőr termék fenntarthatóbb-e, mint egy műbőr? Lehet 2-3 évente visszajön vásárolni, aki műbőrt választ. De lehet, hogy jobban jársz, ha helyi marhából varrsz bőr táskát, mintha Kínából importálnál műbőrt a táskádhoz. Szerintem mindenkinek kellene ezzel a témával foglalkozni. Sőt, talán már azt mondanám, kötelező.
Hogyan látod most a hazai divattervezők helyzetét? Mennyiben változott azóta, amióta tanítasz?
Talán az itthoni közeg mint élettér, mióta az internet világában élünk, nem nevezhető korlátoltnak. Megmarad minden kapcsolat és barátság az iskolából. Például én soha nem úgy tervezek, hogy azokat az Andrássy sarkán el lehessen majd adni. Az jár a fejemben, hogy melyik az a piac, amelyik vevő a termékeimre.
Mi az, amit érdemes lenne átvenni Párizsból, vagy Londonból? Például szokás, tervezési séma, vagy bármi, ami itthon nincsen?
Nem gondolom, hogy Budapestről bármi hiányozna. Sokszor kérdezték, hogy melyik lett volna a legjobb választás a három város közül? De szerintem pont így volt ideális, mert mindhárom helyen máshogy tanítottak.
Londonban az volt a jó, hogy a feladatok mindig egymásra épültek, jól strukturált, időhatékony volt a szemeszter. Nem egy félévig gondolkodtunk valamin, hanem rövid, 1-2 hetes metódusokban haladtunk. Ennek csak az a hátulütője, hogy nem mindig jó sietni. Párizsban megvolt az az elvárás, ha sok idő jut egy feladatra, akkor az legyen pontos és precíz. De hangsúlyoznám, mindenhol voltak előnyei és hátrányai is a rendszernek.
Komolyabban kacsintgatsz az ékszertervezés felé is?
Párizsban tanultam meg ékszert tervezni. Az ékszer és az alkalmi ruha is megmarad a jövőben, mert szeretek úgy gondolni egy lookra, hogy az a teljes nő kinézete. Opciót kínálok a kiegészítőkre is, nekem így kerek a sztori.
Muszáj megkérdeznem. Fenntartható bőrös leszel?
Vagyis mi az én hitvallásom? Én fenntarthatóbbnak tartom, ha rendes bőrből készülnek a termékek, és hosszú távon lehet hordani egy-egy darabot. Párizsban láttam arra példát, hogy egy márka kiírja, „fenntartható”, de közben más melléktevékenységeket is végez, amivel sokkal többet árt.
Nekem például van egy third hand gyapjúkabátom, aminek valódi szőr van a nyakánál. Azt gondolom, hogy több értelme megvenni ezt a terméket, mint egy vegán bőrkabátot. Sokszor hangsúlyozom, annyira jó, hogy én vagyok a harmadik tulajdonosa, de lehet még egy negyediket is kiszolgál majd, mert remek állapotban van. Így akár a 100 éves élettartamot is elérheti. Az az is irány is szimpatikus, hogy különleges alapanyagokból, például gombából készült alapanyaggal dolgozzunk. De egyelőre nem foglalkozom bőr táskákkal.
Londonban tapasztaltál olyat, hogy valakit kiközösített a közösség? Vagy ott elfogadóbbak az emberek?
Ha a szubkultúra szót hallom, akkor először London jut az eszembe. Lehet bármilyen egy hitvallás, mindig lesznek összetűzések és nézeteltérések. Habár nagyon elfogadónak tűnik a város, a globalizáció miatt rengeteg különböző közösség alakult ki.
Itthon azt nem szeretem, hogy amikor extravagáns, az átlagostól eltérő cuccokat veszek fel, akkor mindig megnéznek. Ezzel szemben Párizsban simán útnak indulok mintás ruhákban és piros szájjal. Ott nem bámulnak meg, sőt ott inkább odajönnek és megdicsérnek, beszélgetnek velem. Magyarországon az embernek nincs elég bátorsága ahhoz, hogy felvállalják a kirívó különbségeket. Szerintem pár generációnak fel kell még nőnie, amíg ez a gondolkodás itt is megtelepszik.
Ha választanod kellene, akkor Párizs vagy London?
Párizs. London túl darálós volt. Érzékeny, érzelmes vagyok és Párizsban ennek a személyiségemnek elég tér jut. A francia stílus közelebb áll hozzám, mint a londoni. Viszont a kedvenc városom az Budapest, csak utána jön Párizs. Szeretek itthon lenni, imádom az épületeket, újra és újra rácsodálkozni a hazai dolgokra.
Szerepel most egy párizsi utazás a terveid között?
Hamarosan megyek megint, hiszen megmaradt a baráti társaság. Ha ott vagyok, akkor sok ember hiányzik innen, ha itt vagyok, akkor meg olyan dolgok hiányoznak, amelyeket Párizsban élhetek át. Kicsit talán kétlaki vagyok.
Még egy utolsó kérdés: mikorra várható az új kollekciód?
Február elején számíthattok rá.
Szerző: Jakab Tímea Diána
Bori munkásságát az instagram oldalán követhetitek!
