Mi a közös Ráth Györgyben és a csatkai búcsúban? A Romani Design
Lehet kissé önző dolog olyan témáról írni, amihez - úgy érzem - nagyon sok személyes kötődésem van, és emiatt talán elfogult is lehetek, de már olyan régóta bennem van ez a cikk, hogy muszáj kiírnom magamból.
Mátészalkai vagyok, nagymamám vásárosnaményi születésű. Mindkét város kicsit eldugott, eléggé kicsi, de nagyon a „miénk”. Mami kiskoromban sokat mesélt a naményi gyermekkoráról, a töltésen szaladgálós tornaórákról, és a szomszédaikról. Számomra mindig az a történet volt a legérdekesebb, amikor azt mesélte, hogy egyszer, valamelyik ünnep táján az anyukája elküldte egy tálca süteménnyel a szomszédos cigány családhoz. Mama pedig, ahogy kellett, át is ment, és azóta is csak azt meséli.
Szinte még belépni is alig mert, akkora tisztaság volt a házban. A szófák leterítve gyönyörű anyagokkal, még egy átlátszó védőtakarót is tettek rájuk a háziak. Szebbnél szebb díszpárnák, képek, kávéskészlet. Mama pedig csak állt, és annyira zavarba jött, hogy végül csak átnyújtotta a „tésztás tálat”, és már ment is haza, mert nem akart leülni a szép szófára a melegítőnadrágjában.
Engem pedig kicsiként annyira megfogott a pompázatos enteriőr gondolata, hogy azóta számtalanszor elképzeltem, milyenek lehettek a díszek, a színek, a kompozíció. Aztán egyszer az addig csak a képzeletemben létező álomvilág szembejött velem egy újság oldalán.
Így találkoztam először a Romani Designnal, majd utánaolvasva a márkának, jól esett a felismerés, hogy Varga Erika alapító szintén mátészalkai gyökerekkel rendelkezik, mégpedig annak a gyönyörű cigány asszonynak az egyik lánya, akinek ruháit már nagymamám fiatalkorában is csodálták az emberek. Ez már több éve történt, én pedig azóta is követem a márka fejlődését, így nagyon megörültem, mikor ebben az évben a Ráth György-villában megnyílt a Romani Design kiállítás (ami még január 2-ig látogatható).
Az Iparművészeti Múzeum 2018-ban indult Körforgásban c. kiállítássorozatának új állomásaként rendezték be a villa kiállítótermét, és töltötték meg szebbnél szebb Romani Design ruhakölteményekkel, videókkal és történetekkel.
A kiállítássorozat célja: „mozgásban tartani és megújítani a gyűjteményt”. A sorozatban közreműködő alkotók az állandó kiállítási tárgyakból inspirációt merítve alkotnak valami egészen újat, így nagyban hozzásegítik közönséget a „kortárs” értelmezésének megismeréséhez. Az elkészült alkotások tehát kortárs műtárgyként kerülnek be a múzeum gyűjteményébe. Úgy gondolom, ez egy fontos és szem előtt tartandó törekvés többek között arra is, hogy újradefiniálva visszaemelje az intézmény szellemiségébe az egykori Modern Osztály elveit1.
Egy ilyen kezdeményezés egyszerre erősíti, és teszi érthetőbbé a kapcsolatot iparművészet és design közt, valamint különleges köteléket teremt alkotó és kurátor között. Ezáltal olyan lehetőségekre nyílik alkalom, mint a Romani Design esetében, mikor is a csatkai roma búcsúra is sikerült eljuttatni az egyik alkotást, amit a helyszínen a Mária szobor viselt.
Erika testvérével, Helenával összesen hat, Szűz Máriát, női szenteket ábrázoló műtárgyat választottak ki a gyűjteményből, ezekből inspirálódva alkották meg a kiállított alkotásokat. A Romani Design ötvözi a tradíciós és kortárs motívumokat, és az a vibráló, élettel teli hangulat, ami a ruhákat jellemzi, ugyanígy visszaköszön a kiállításon is. A kiválasztott műtárgyakat Erikáék új kontextusba helyezve jelenítették meg a ruhákon: Mária arca helyett édesanyjuk arcképe jelenik meg, illetve a többi szentkép szereplőinek arcát is kicserélték édesanyjuk kiskori portréjára, önarcképeikre, vagy öccsük, nagymamájuk, arcképére.
Erika és Helena nem titkolt célja hogy munkájuk által megismertessék a cigány kultúrát a közönséggel, és hogy változtassanak a cigányokkal szemben alkotott előítéleteken, ezért sokszor vegyítik a roma és a magyar elemeket is egy ruhán belül.
A tárlaton szereplő alkotások tehát valóban – mind szellemileg, mind fizikailag –túlnyúlnak a múzeumi kereteken. S az a jó a Romani Designban, hogy még így, a képernyő előtt ülve, és a képeket válogatva is valami egészen különös, rettentően átütő, és megható érzés keringet a ruhákat nézve, elemezve.
Szerző: Vékony Anna
Kiemelt kép forrása: Budapest Design Week
[1] „1972-től 1995-ig létezett egy Modern Osztály egy nehezen körvonalazható, vegyes gyűjteménnyel (Lovag, 2001, 29-30.), melynek sorsa meglehetősen hányatottan alakult, míg azt Lovag Zsuzsa igazgatása alatt (1992-től) fel nem számolta a múzeumi vezetés.” – Horváth Judit: Az előrenyilazás művészete
