„Az üvegnek megvan a saját kémiája és fizikája” – interjú Doktor Melinda üvegtervezővel

A Terike from Budapest és a MOME Design Intézet együttműködése révén a következő hetekben megismerhetitek a Design Intézet néhány tehetséges hallgatóját, akiknek az alap- vagy mesterképzés során elkészített munkáik magas designértéket reprezentálnak, illetve innovatív ötleteikkel is kivívták a szakoktatók elismerését. Legújabb interjúnkban Doktor Melinda válaszolt néhány kérdésünkre, aki jelenleg üvegtervezőként a kerámiatervezés mesterképzését végzi.

„Az egyetemen nincs üvegtervezés mesterszak, így ha valaki üvegtervezéssel szeretne foglalkozni, kerámia és fém szakra tud jelentkezni, majd tovább folytatni tanulmányait.” – hívta fel a figyelmünket Melinda, így a beszélgetés nemcsak egy ritkán terítéken lévő művészeti ág, hanem a művészeti egyetemek kulisszái mögé is betekintést enged.

Miért esett pont az üvegtervezésre a választásod, hogyan kerültél a szakra?
Már a középiskolában találkoztam az üvegtervezéssel. A Képző- és Iparművészeti Szakgimnáziumban végeztem el egy OKJ-s nappali tagozatos, üvegműves képzést, majd a MOME-n üvegtervezőként szereztem meg a diplomát. Már korábban biztos voltam abban, hogy valamilyen művészeti ággal szeretnék foglalkozni, de a középiskolában még nem volt egyértelmű, pontosan melyikkel. Szerencsére felvettek az tárgyalkotó szakra, és akkor nagyon beleszerettem az üvegtervezésbe és egyértelművé vált, hogy ezzel szeretnék foglalkozni a jövőben.

Akkor – a kerámián kívül – elég limitáltak a lehetőségek. Elmondható, hogy „elhanyagolt” iparágról beszélhetünk?
Olyan szempontból igen, hogy Magyarországon eléggé megcsappant az üvegműves oktatás – nem csak művészeti, alkalmazott téren is. Külföldön, főleg Amerikában sokkal nagyobb hagyománya van; igaz, ott a megfelelő manufakturális háttér is biztosított. Viszont a MOME jó úton halad. Egyre felszereltebbek a műhelyek, több lehetőség akad.

Ráadásul idén, 2022-ben van az Üveg Nemzetközi Éve – amit az UNESCO hirdetett ki –, ennek keretében rengeteg kiállítás lesz Magyarországon és külföldön egyaránt.

Megfordult a fejedben, hogy egy olyan országban próbálj szerencsét, ahol régóta szerteágazó az üvegipar, az üvegművészeti struktúra?
Én tipikusan az az ember vagyok, aki nem szeretne külföldön tanulni vagy élni. Ennek személyes okai is vannak, de úgy gondolom itthon is megkaphatom a szükséges tudást, amit a lehetőségekhez mérten tudok is alkalmazni. Valamint a szakma nagyjaitól tanulhatok, ami külföldön nem feltétlenül valósulhatna meg.

Kik a szakma tekintélyei, jeles alkotói, akik téged inspirálnak, mentorálnak, és akiktől lehetőséged van tanulni?
Ilyen szempontból igazán hálás a szakma, mert kis létszámú a közösség, mindenki ismer mindenkit. Ha valamilyen speciálisabb, konkrét dolgot szeretnék csinálni, akkor fel tudom venni a kapcsolatot bárkivel, akár a tanáraimon keresztül is. Az egyetemen korábban Borkovics Péter, nemzetközileg elismert üvegművész is tanított. Jelenleg Pattantyús Gergő, illetve Polyák János neve szerepel az oktatók között. Ők hatalmas szakmai tapasztalattal rendelkeznek – olyannyira, hogy szerintem lehetetlenség lenne mindent megtanulnom tőlük.

Nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy az üveg formáláshoz nem kis fizikai háttértudás szükséges.
Valóban igaz, hogy az üvegnek megvan a saját kémiája és fizikája – szerencsére ezeket az alapokat már a középiskolai tanulmányaim során nagyjából elsajátítottam. Hozzátenném, ezek nem általánosan leírható képletek, mindig lesz valamilyen akadály, amit meg kell oldani. De pont ez benne a szép.

Ütköztél már nagyobb kihívás a szakmában, vagy akár az alkotói folyamatokban bármelyikében?
A legnagyobb kihívás számomra pont az, amivel nagyon szeretnék foglalkozni: az anyagtársítás. Ugyanis ebből a szempontból az üveg egy igazán kényes anyag, nem igazán szeret társulni mással, főleg meleg állapotában. Ez az egyik oka annak, hogy az ilyen kísérletek általában hosszú időt felölelnek. Meleg üveggel, például huta üvegfúvással évente csak ritkán foglalkozunk, mindössze hat alkalommal. De régen erre csak két-három alkalom jutott, szóval ez a gyakorlat is sokat fejlődött a korábbiakhoz képest.

Visszatérve a kérdésedre, a különböző anyagtársításokat rendkívül érdekesnek tartom. Legyen szó üveg és fém, kerámia és üveg kapcsolatáról – vagy esetleg a pigmentek szintjén is – mindig izgalmas, bizonyos anyagokat hogyan tudunk beleintegrálni magába az üvegbe. Itt nincsenek előre kiszámított képletek, nem lehet tudni, hogy fog kinézni, egyáltalán működni fog-e. Egyszerűen csak próbálkozni kell, ettől olyan nehéz, mégis lenyűgöző folyamat ez.

Ha jól tudom korábban, a tanulmányaid során már ismerkedtél mélyrehatóbban anyagtársításokkal.
Igen, különböző drótfajtákat horgoltam, majd ezeket az elemeket építettem be a melegen alakított üvegbe. Azt vizsgáltam, hogyan tudnék egy struktúrát, mintát az üvegben létrehozni. Azt tudni kell, hogy nem minden fém kompatibilis az üveg hőtágulásával, és ha ilyet választunk, akkor eltöri az alapanyagot. Szóval ez sem volt egyszerű.

Sokszor egyértelműnek vesszük az iparművészeti tárgyaknak a meglétét, először talán nem is tudatosul bennünk, milyen komoly tervezői, alkotói munka állhat egy-egy darab mögött. Emiatt sokan hajlamosak nem művészeti ágként kezelni, és úgymond beérni a tömeggyártott, könnyebben hozzáférhető változatukkal. Erről hogy vélekedsz?
Érdekes kérdés, mert a kézműves kerámiáknak 10 éve abszolút nem volt helye egy éttermi vagy egy otthoni környezetben. Amennyiben valaki erre vágyott, elkészítette magának és így értékelni is tudta, hiszen időt és energiát fektetett bele. Pár évvel ezelőtt kezdődött el a kézműves kerámiák, rusztikus felületek, izgalmas formák térnyerése, és ezek beintegrálódtak a fine dining világába, majd kisebb éttermekben és a háztartásokban is egyre gyakrabban tűntek fel. Most egy hasonló tendenciát figyelhetünk meg az üvegnél is, egyre többen kezdenek nyitni az alapanyag felé. Egyértelműen megjelent az éttermi környezetben, idővel pedig a hétköznapi életünkbe is integrálódni fog.

Érezhető, hogy a tömeggyártott üveget nem tekintik értéknek, pedig rengeteg energia szükséges a létrejöttéhez. Igaz, a környezetkárosító hatása is nagyobb, mint egy kézműves tárgynak. A tömeggyártott üveg hasonlóan értékes, mégis hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy nem baj, ha eltörik, veszünk majd egy másikat. Viszont ha van otthon egy kézműves üvegtárgya az embernek – főleg ha használati tárgy –, akkor arra sokkal jobban ügyel, teljesen átalakul a használat mechanizmusa. Elkezdi értékelni. Például nem a mosogatógépben, hanem kézzel mossa el, szépen eltörölgeti, úgy teszi vissza a polcra.

Milyen faktorok teszik ennyire környezetszennyezővé az üveg tömeggyártását, illetve hogy lehetne a káros hatásokat csökkenteni?
Ahol sorozatgyártás folyik, ott a kemencék sokkal több köbméter gázt fogyasztanak el, mint a manufaktúrákban. Persze nem lehet felcserélni a kettőt, mert a kisüzemek nem tudják felvenni a lépést azzal a mennyiséggel, amit az emberek a mindennapok során elhasználnak. A másik aspektus, hogy fontos lenne a vásárlói edukáció. Szükség van egy szemléletváltásra, meg kell mindenkinek érteni, hogy ez nem az a tárgytípus, aminek mindegy, hogy eltörik-e egy sem, mert 150 forintért megvásárolhatjuk egy másik boltban. Olyan szemmel tekintsen mindenki az üvegtárgyakra, amit nem szívesen törnének el. Ezáltal jobban ragaszkodnak hozzá, vigyáznak rá, nyilvánvalóan hosszabb életűvé válik. Így ez a szemléletváltás közvetve gyakorolna pozitív hatást a környezetre.

Tehát a fogyasztói magatartás, teszi leginkább nem fenntarthatóvá ezt az iparágat?
Van egy ilyen oldala is, de ezek a folyamatok kölcsönhatásban állnak egymással. Nem lehet csak a fogyasztó hibája, és nem lehet kizárólag a termelőé. Ennél árnyaltabb a helyzet.

Szerinted hogyan lehet felhívni arra a figyelmet, hogy az üvegtárgyak is művészi alkotások, amikbe megéri beruházni?
Azt érzékelem, hogy a galeristák sem foglalkoznak olyan szívesen üveggel, hiszen egy törékeny tárgyról van szó – én inkább úgy fogalmaznék, van néhány kényes pontja. Ha egy galerista sem vásárol üvegtárgyat emiatt, nyilván a fogyasztó is pontosan így tesz majd. Először a művészeti üvegeket kezdik el értékelni, de ebben a hosszútávú folyamatban ezt a lépést sem lehet kihagyni. Szükség van egy kis időre ahhoz, hogy az emberek elkezdjék megérteni, merjék megérinteni az anyagot.

Ma már egyre nagyobb hagyománya vagy a „Do it yourself” workshopoknak, és ebbe a trendbe a kerámia elég hamar belekapcsolódott. Lehet, hogy az üvegnél is lesz egy ilyen tendencia: az emberek jelentkezhetnek tanfolyamokra, ahol kipróbálhatják milyen vele dolgozni és megérzik a határait.

Milyen a hazai kerámia-üveg szcéna, mennyire nagy a verseny alkotó és alkotó, tömeggyártás és kézművesség között?
Érzékelhető a verseny, de a mi generációnk szerencsés helyzetben van. Sokkal több fogyasztó jár nyitott szemmel, mint korábban. Egyre tudatosabban hozzák meg a döntéseket a vásárlás terén, ami hatalmas pozitívum a tömeggyártással szemben. A művészeti piacot nehéz meghatározni – nem mondanám, hogy nem telített, de nincs akkora verseny, mint például a fotográfusok között.

Ahogy te is említetted, nagy népszerűségnek örvendenek a kerámiák, rengeteg workshopon lehet részt venni. Sőt, sokan a karantén alatt hobbiból kezdtek el amatőr keramikusként működni. Illetve egyre több kerámiaműhely, kisvállalkozás indul. El tudod képzelni, hogy ezen a vonalon mész tovább?

Persze, de egy tényező nehezíti a helyzetemet – meleg üveggel próbálkozni elég izgalmas, de jóval nagyobb költséget feltételez az energiafelhasználás miatt, és nem lenne könnyen megoldható otthon. De fantasztikus lenne, ha ehhez a lehetőséghez mindenki hozzáférhetne.

Workshop szervezésen egyelőre még nem gondolkoztam, de nem zárkózom el tőle. Szeretek csapatban dolgozni, és ezt a programot egy nagy csapatmunkának is tekinthetjük. Szerintem inspirációként sem utolsó – izgalmas látni, mások hogyan gondolkodnak, mit látnak egy anyagban, vagy egy külső szemlélő hogyan nyúl hozzá. Előfordulhat, hogy olyan dolgot talál ki, ami senkinek sem jutott volna eszébe, mert nem anyagközpontúan, hanem intuitívan gondolkodik.

Mesélnél egy kicsit az Onyx étteremmel közös munkádról? Hogy jött létre a kooperáció?
Az egyetemen keresztül jött létre, de közvetlenül a megrendelővel együtt dolgozhattunk. A rendszeres konzultációknak köszönhetően a megrendelt tárgyakat folyamatosan az igényekhez alakítottuk. Az Onyx étterem néhány évvel ezelőtt bezárt, majd egy hazai, környezettudatos mottó jegyében nyitotta meg újra a kapuit. Ekkor indult el az Onyx Műhely is: ez egy tágas nyitott tér egy hatalmas asztallal, ahol csoportos vacsorákat szerveznek. A mi feladatunk az volt, hogy a klasszikus zserbó újragondolásával tervezzünk egy tányért. Arra épült a koncepció, hogyan lehet – ennek az újragondolt desszertnek – egy olyan tányért készíteni, ami teljesen idomul ehhez.

Arra törekedtem, hogy a vizualitás megidézze a konyakmeggynek látványát, valamint a fogyasztás folyamatát, élményét is szerettem volna visszahozni. Azonban egy teljesen más, a klasszikus bonbon formától eltérő formát öltött a végeredmény – egy desszert levet terveztem, ahhoz készült a tányér.

Miért pont a konyakmeggyre esett a választás? Kaptad vagy választottad ezt a motívumot?
Is-is. A tervezési folyamat legelején, az előadások és a feladattal való ismerkedés alatt mindenki mondott egy desszertet, de kellett kötelezően ehhez ragaszkodni. Csak kutatást kellett végezni a választott témáról, hogy mindenkinek legyen valami fogalma a zserbó desszertekről. A vizuális látványa is nagyon tetszett, valamint az is, hogy kevés összetevőből áll, viszont nagyon hatásos és karakteres.

Végül hogyan született meg a konyakmeggy inspirálta tányér?
Ragaszkodtam a konyakmeggy vizuális világához, emellett szerettem volna a fogyasztás élményét is visszaadni. A formát vizuálisan és használat szempontjából is úgy alakítottam ki, hogy erre alkalmas legyen és tükrözze ezt a koncepciót. Alapvetően teljesen átírtam a bonbont egy édes leves formájára, és ehhez alkottam egy zárt kör alakú formát.

Ennek hatására kanállal való fogyasztásra alkalmatlan lett, így alternatívaként egy szívószálat készítettem hozzá. De ez befolyásolja a fogyasztás sorrendjét is, mivel a szívószál formát kiegészítettem egy fúvott gömbformával, ami feltölthető pont egy kortynyi konyakos folyadékkal – ez az első élmény, utána bontakozik ki a többi íz. Majd az egészet egy gallér elemmel egészítettem ki, ahova ropogós textúrákat lehet tálalni egyfajta levesbetétként.

Már csak egy kérdés maradt hátra: mik a jövőbeni terveid?
Üvegművesként viszonylag kevés helyre jelentkezhetek be a diplomámmal, főleg itthon a gyárak bezárása után. Ideális esetben magánvállalkozó lennék, hogy megélhessek abból a munkából, amivel szívesen foglalkozom. De valahol kettő között érzem az arany középutat. Örömmel bevonnám az üvegtechnikát, a neon feliratok világát a művészeti közegekbe Magyarországon.

Szerző: Krajnyák Petra

_{Témavezetők: Kondor Edit, Góg Angéla
– Szponzorált tartalom –}