Női bábok ruhában – Teherán, New York, London, Milánó, Párizs edition
Szuggesztív női arcok, sokféle test az utcán, az insta sztorikban pörgő erőteljes pillantások, a tömegben meglibbenő hosszú haj – az elmúlt hetekben a nyugati világ árgus szemekkel követte, milyen ruhában jelennek meg a nők a világ különböző városaiban. New Yorkban, Londonban, Milánóban, Párizsban és Teheránban egyaránt. Míg a modellek hada tüllben, bőrszerkóban és fura papucsszerű cipőben vonult a divatcentrumok kifutóin, addig az iráni nők élet-halál harcot vívnak egy anyagdarab, vagyis a fejkendő szabad NEM viselése érdekében.
Nők-nők, ruha-ruha, utca-utca; a tét azonban nem is lehetne különbözőbb: míg a közel-keleti ország megannyi városában nők és a hozzájuk csatlakozó férfiak a női jogokért és az iszlám nevében elnyomó politikai rendszer ellen özönlenek az utcára, a divat fővárosaiban az önkifejezés luxusát kapják lencsevégre a street style fotósok.
Az iráni nők az életük szabad alakításáért vívják harcukat, amely ebben az esetben, az elnyomást szimbolizáló fejkendő eldobásában manifesztálódik. A véres tüntetések gyújtópontja ugyanis egy ruhadarab helytelennek vélt viselése volt: Mahsát, az iráni hatóságok által el nem ismert kurd nevén Zhina Aminit elhurcolta az iráni erkölcsrendőrség a lazán megkötött fejkendője miatt. Pár nappal később belehalt a hatóságok brutális bánásmódjába. Ennek hatására felszínre tört az a feszültség, amely már régóta ott fortyogott az iráni társadalomban a „nyomorúságos életkörülmények, a rendszerszintű igazságtalanságok és a kifizetések elmaradása miatt”1.
Az iráni nőkről készült fotók az elmúlt hetekben számos médiafelületen megjelentek, épp úgy, mint a divatvilág legfontosabb eseménysorozatáról készült, luxustól túlcsorduló beszámolók. Látszólag párhuzamos valóságokban élő nőket, világokat látunk egymás mellett az újságokban és a közösségi média platformokon: a nagy divat fővárosokban egy egész beauty team töri magát a modellek, influenszerek, színészek lehető leggyönyörűbb formájának megalkotásáért; mindeközben az Iráni Iszlám Köztársaságban élő nők az évezredek óta nőiesség koronájának tartott hosszú hajukat vágják le nyilvánosan a gyászuk és a patriarchális rendszer elleni lázadás jeleként.
A két világ látszólag sohasem érhet össze: Innen a front row-ból kifejezzük mély szolidaritásunkat nőtársaink iránt, akiket ott, Máshol elnyom a férfiuralmi rendszer. Még azt sem dönthetik el, hogy milyen ruhát vegyenek fel. Meg kell felelniük egy merev, társadalmilag konstruált nőképnek, mert ha ellenszegülnek, jön az erkölcsrendészet: túl sokat mutat, túl keveset mutat, túl kövér, túl anorexiás, túl férfias, túl nőies, olyan a segge, mint egy „karfiol” és még a melle is lóg.2
Hmm, lehet, hogy mégiscsak létezik egy láthatatlan kapocs, amely összeköti az elsőre oly távolinak tűnő, az „emancipált” és az „elnyomott” női tapasztalatokat?
Mi történik az Iráni Köztársaságban?
A nők testének fegyelmezése és az életére vonatkozó döntések szabad meghozásának korlátozása régi történet, amely a hetvenes évek végén kapott újabb lendületet. 1979 – vagyis az iszlám forradalom – óta kötelező a hajat eltakaró fejkendő viselése. A rendelet betartását az erkölcsrendőrség szigorúan felügyeli. Ahogy akkor, úgy most is iráni nők ezrei, anyák, lányok és diákok foglalják el a köztereket, hangosan kieresztve az évtizedekig elfojtott (jogos) dühüket, haragjukat a rezsim által korlátozott női életlehetőségek miatt.
Az ellenállás minden egyes percében a nők biztonsága, testi épsége és az életük a tét, de az önrendelkezés kivívásának ügye mozgásban tartja a tüntetőket, akik nem hátrálnak meg. Akkor sem, amikor felfoghatatlan veszteségek érik az iráni társadalmat, a családokat és a közösségeket. A diáklányok, aktivisták, anyák, lányok, testvérek és feleségek haláláért a politikai rendszer felel.
Fátyolmentes szabadság (?)
Utcán égő fejkendő-máglyák; kiégett autókon és roncsolódott kukákon álló, fejkendőt nem viselő nők – ez lenne a szabadság? A fejkendő pedig az elnyomás szimbóluma? Iránban a legtöbbeknek most igen. Azonban nagyon fontos leszögezni, hogy a fejkendő-ügyben alapvetően nem magával a kendő hordásával van a probléma, hanem a szabad döntés hiányával. A fátyolviselés/nem viselés motivációi széles skálán mozognak. Iránban a fejkendő levétele feminista ellenállásként értelmezendő – ez a jelentés más kontextusba nem vihető át egy az egyben.
Ahogy ezt korábban megfogalmaztam: „A komplex vallási értelmezésen túlmutatóan a fejkendő jelezheti az etnikai identitást, a modern gondolkodást, a liberális önkifejezést vagy akár a bevándorlóktól megtagadott méltóságra való igényt.”3 Azzal, hogy meg- és elismerjük ezt a jelentésbeli sokszínűséget, nem felejtjük el azt, hogy Iránban a tekintélyuralom a törvényileg kényszerített „lefátyolozást” az elnyomás eszközeként használja.4
Fashion Police
Habár nekünk nincs a nyakunkban a hivatalos erkölcsrendészet, amikor felöltözünk, de tudatosan vagy tudattalanul mégiscsak tisztában vagyunk azzal, hogy milyen irányelvek, trendek szerint „kell” megjelennünk nőként (férfiként is, de ebben az esetben nem rajtuk van a hangsúly), hogy beleférjünk a tiszteletreméltó, a szép vagy éppen a fuckable kategóriákba.
A konkrétabb előírásokért elég csak bemenni néhány munkahelyre (például egyes légitársaságok előírják a stewardesseknek a szűk, magassarkúval viselt egyenruhát), az iskolákba (saját emlékeim szerint a térd felett végződő szoknya, a spagettipántos felső és a halálfejes trikó is megbotránkozást vált ki a tanárokból) vagy a templomokba (váll elkendőzése). Még a kiváltságosok sem lépkedhetnek végig a vörös szőnyegen anélkül, hogy előírásokba ütközzenek (elég csak Cannes hírhedt tűsarkú-szabályára gondolni). Ezek még az egyszerűen detektálható, így könnyen módosítható külső dresszkód rendszerek.
Külcsín > belbecs?
New York, London, Milánó és Párizs diktálja a divat és beauty (pszichológiai) világában uralkodó trendeket. A kifutón vonuló modellekről, a backstage-beli haj és smink-kreációkról készült képek a Vogue, az ELLE, a Harper’s Bazaar lapjain; valamint Leoni Hanne, Alexa Chung és Camille Charriere Insta-posztjai megmutatják, milyen az aktuálisan tökéletes és gyönyörű Nő. Így szívjuk magunkba azokat az eladásra tervezett, ámbár irreális nőképeket, amelyek kívülről írják elő a kívánt női test sziluettjét és felruházását.
Szimbolikusan sokat jelent az, hogy a Dolce & Gabbana divatbemutatón – annak a pár évvel ezelőtt még divatpáriának titulált – Kim Kardashiannak tapsol a divatvilág elitje, aki arról híres, hogy extrém elvárások mentén faragta, toldotta, passzírozta bele magát abba a nőformába, amelyet a nyugati kultúra megkövetel.
Megrendítőek azok a pillanatok is, amikor Linda Evangelista – akit hivatalosan is kikiáltottak a kilencvenes évek legszebb nőjének – előáll azzal, hogy ő sem érezte magát „elég jó nőnek” és ezért olyan kemikáliákhoz nyúlt, amelyek drasztikus kárt okoztak a testében. Szó szerint a bőrüket viszik vásárra azok is, akik ázsiai vagy afrikai származásuk testi jegyeit igyekeznek világosabbra lúgozni; akik a divatbemutatók, fotózások során használt kilónyi festék, gyanta és mindenféle szerek káros hatásait szenvedik el és kockáztatják testi épségüket akkor is, amikor az időjárásnak nem megfelelő öltözékben strapálják a női test érzékeny szerveit egy menő street style fotó, Instagram-poszt kedvéért.
Iráni nők és „lindák”
Félreértés ne essék, tisztában vagyok azzal, hogy a divat glitteres, glamúros visszásságai és az Iránban zajló női ellenállások sok szempontból más síkokon zajlanak. Mégis szeretnék arra rámutatni, hogy a nőket tárgyként, vagyis külső meghatározások passzív elszenvedőiként tekintő hatalmi rendszer nem csak a „fejlett világon” kívül létezik. Legyen az egy tekintélyelvű politikai berendezkedés, vagy a profittermelésre beállt divatbirodalom: más eszközökkel, de előírják, hogyan legyünk társadalmilag elfogadott nők.
Hiába élünk eltérő kulturális közegekben, össze kell kötnie minket a belső értékeinken alapuló önbecsülés, öndefiníció és a kényszerek nélküli döntések iránti vágyakozás. Szolidaritás és meghallgatás illet minden iráni nőt, és minden „lindát”, akiknek ugyanazon a logikán alapuló külső kényszerek vették el azt a lehetőséget, jogot, hogy szabadan és boldogan élhesse az életét. A látható és láthatatlan nyomásokat észre kell venni, el kell mesélni és ki kell állni minden olyan berendezkedés ellen, amely ellentmondás nem tűrve írja elő, hogy ki és hogyan legyen elfogadott nő. Kezdve azzal, hogy nem szólnak bele, ki, mikor és hol milyen ruhát viselhet.
Szerző: Bonifert G. Rita
Kiemelt kép forrása: @jaimygail/Instagram
Forrás: LeftEast, Taz, Taz, Taz, Taz
